Miután összeszedtem a gondolataimat, hogy miket fogok írni az idei évről, elolvastam a 2020-as évösszefoglalómat. Habár a két év roppant más volt fókusz és események szempontjából is, majdnem ugyanazokat a dolgokat fogalmaztam meg magamban idén is. Elkerülvén azt a helyzetet, hogy – egy Garfield idézetet kicsit átalakítva (nem a filozófus, a képregényes macska) – „Új évjárat, új szokások, Dan meg a régi” legyen, volt egy kis újratervezés.
Talán emlékszel, azt döntöttem el 2020 legvégén, hogy azokra a borokra fogok fókuszálni, amik valóban mozgatják a fantáziámat. Jöttek is a legendák, egyből a St. Andrea Merengővel nyitottam, elemeztem Bott Frigyes dűlőszelektált Kékfrankosát, a Farickát és végre a Pinot Noirjáról is sikerült vadászni. Kóstoltam egy burgundiai és egy alsace-i Pinot Noirt, de talán mindkettőnél nagyobb nyomot hagyott bennem Dula Bence Grőber Pinója. Habár itthon szinte teljesen ismeretlenek, nagyon izgatta a fantáziámat a Vin Jaune és belefutottam egy fehér Châteauneuf-du-Pape-ba is. Ha már a fehéreknél tartunk Dr. Bürklin-Wolf Rieslingje olyan magasra tette a lécet, hogy kíváncsian várom mikor tudja valaki felülmúlni teljesítményét.
Persze pár olyan bort is kóstoltam amiket nagyon jól ismerek, vagy a pincészetet szeretem nagyon. Kihagyhatatlan volt a ’18-as St. Andrea Áldás, a Szeleshát ’16-os Merlot-ja (amely elemzésem azért érdekes, mert a második, ugyanazon évjáratról) és Cabernet Franc-ja, két (vörös) Châteauneuf-du-Pape és az Ikon Genezis. Az év utolsó bora (minden értelemben, mert szilveszterkor is bontottunk egyet amikor már túl voltunk az „ízelemezgetéses mennyiségen”), a Thummerer Bertram is ebbe a csoportba sorolható.
Habár nem (szőlő)bor, írtam egy posztot három ciderről (vagy cidre-ről, ahogy a gallok írják). Bár a posztban nem említettem, édesapám jóvoltából elég sok palack gyűlt össze és párat úgy döntöttem, pincében fogok érlelni kb. egy évig. Roppantul mozgatja a fantáziámat, hogy karakteres savait milyen módon fogja kisimítani ez az időszak! Bubi vonalon mindenféleképpen kiemelném még Sauskáék Brut Méthode Traditionnelle pezsgőjét is.
Persze írtam sok más borról is idén, de terjedelmi megfontolásból váltsunk arra, amiről nem! Sok bába közt készült egy Pinot Noir és egy Blauburger is, kis túlzással mondhatjuk, hogy én voltam az egyik. A legfontosabb, hogy mindent kimerítő ismereteim vannak róluk, továbbá palackoztam belőlük például a legutóbbi fejtés és kénezés előtt is, így lesz lehetőségünk összevetni az ízeket ezekkel az „időkapszulákkal” a borok fejlődésének későbbi stádiumában is! Kifejezetten tanulságos lesz, de a jövő év zenéje.
Ahogy az ember kóstol, változik az ízlése és az érdeklődésének fókusza is. Az év második felében több natúrbor kóstolón vettem részt. Ahogy szinte minden Bott Frigyes (az ő borai is ebbe a kategóriába tartoznak) elemzésemben is kihangsúlyozom, a natúrborok értékeléséhez egy teljesen új mindsetre van szükséged. Kicsit hasonlóan, mint a (mára már szinte elcsépeltté vált) zen történetben, amikor a mester a nyugati tanítványnak túltölti a csészéjét. Ahogy a csészébe sem fér új tea, amíg azt ki nem ürítik, gondolkodásunkban is el kell engednünk bizonyos dolgokat.
Már megint elkalandoztam! Egy szó, mint száz, a natúr vonal nagyon érdekes (még ha jelenleg kicsit egyfajta underground mozgalomra is hajaz), ezen borok szépsége pont egyenetlenségükben – természetességükben – rejlik, hogy nem szabályosra csiszoltak, élükre vasaltak (hogy szóképekkel éljek). Viszont tény, hogy ki kell üríteni hozzájuk a csészét. Vagy inkább a borospoharat! Párszor megtettük, felejthetetlen volt!
Habár nem bor, Pallagi Ferenc Tokaji keserű című könyvét még megemlíteném itt – témába vág. Tokajról szól, mégis a magyar lélekről, mentalitásról is roppant sokat elárul, nem csak tanulságos, kifejezetten olvasmányos is.
Képek
A tavalyi évértékelőmhöz hasonlóan most is összegyűjtöttem pár fényképet, amik nagyon tetszenek, amikre igazán büszke vagyok. Itt emelném ki, hogy a Châteauneuf-du-Pape Bonpas elemzésemben részletesen leírtam, hogy jutottam el onnan, hogy pusztán dokumentációs szempontból csináljak egy (igénytelen) telefonos képet addig, hogy a posztok fényképei legalább olyan prioritást élveznek, annyi időt igényelnek, mint az elemzések írott tartalmi elemei. Nem elhanyagolható az sem, hogy legalább annyi örömömet is lelem bennük, amikor már készen vannak!
Statisztika, közösségi média
Habár már tavaly sem írtam részletesen a statisztikáról, most még kevésbé fogok, úgy érzékelem, hogy az olvasók többségét egyáltalán nem érdekli, bár nem véletlenül mondják, az adat az új olaj, értéke van. A 2021-es megtekintéseim mennyisége harmincezer környékén landolt az év végére.
Számomra viszont kifejezetten érdekes. Az online elérhető elemzéseim mennyisége mára jócskán meghaladja a kettőszázat és (egy-két szegmenst leszámítva) átfogóan fedi le a piacot. Mivel látogatóim elsöprő többsége organikus kereséssel kerül az oldalra, az év során egyértelműen látszott, ha egy-egy üzletlánc, társaság éppen leakciózott vagy kiemelten kezdett tolni egy-egy tételt, az emberek érdeklődése szépen lekövethető volt többek között a megtekintések számában is (és egyéb mérhető adatpontokban). Persze a nyers adatok szakszerű tisztítást igényelnek, mégis szép átfogó képet adnak arról, az emberek mire ugranak, mik a tendenciák és, hogy melyik cég mennyire hatékonyan tudja megmozgatni őket.
A közösségi oldalakkal kapcsolatban, nos amúgy sem a szívem csücske a kék alapon f-betűs vagy a négyzet képarányos fényképes oldal sem (a 10 másodperces videómegosztótól meg egyenest visítófrászt kapok, milyen minőségi információt lehet ennyi időben átadni? Nem csoda, hogy manapság már a csak a ledegradáló „tartalom” szóval jelölik azt, amit az emberek alkotnak. Régen azt mondták esszéíró, mára content creator). Az előbbi idén kétszer is szívesen játszotta a gondolatrendőrség szerepét. Az egyik még nyáron történt: Franciaországban lefényképeztem egy prosecco reklámot, mondván bátor dolog a galloknál ilyenre vállalkozni. A posztot végül senki más nem láthatta rajtam kívül. Egy (gyenge) viccel szegényebbek maradtunk (pedig egy tíz másodperces kamera előtti pózolás és csücsörítés eszmei értékét azért szerintem megütötte). Van ez így.
Utólag visszaolvasva, olyannak hatok, mint valami felháborodott öregember, aki azt ecseteli, hogy a fiataloknak milyen hülye a frizurája (apropó, bórítókép: Leon Wyczółkowski festménye, Karol Estreichert ábrázolja). Egy szó, mint száz eddig sem toltam a jelenlétemet túlzottan a közösségi oldalakon és ezen idén sem tervezek számottevően változtatni.
Terveim a következő évre
Persze még mindig van egy rakat olyan bor (és Champagne) elfekvőben, amik elemzésért kiáltanak. A korábban említett Pinot Noir és Blauburger részletes vizsgálata is 2022-re tolódik, továbbá van egy-két tájegység, ahonnan szeretnék kicsit többet kóstolni, mivel eddig kicsit mostohán kezeltem őket, pedig érdekelnek.
Ezt leszámítva, úgy érzem ugyanazt a l’art pour l’art hozzáállást szeretném követni, ami az idei évemet is jellemezte.
Persze ez így elég gyenge zárás lenne. Meg művészet nélkül maradnánk, az pedig minden posztomhoz dukál!
Ha a La Vie en Rose bor lenne és elemzést írnék róla, úgy érzem nagyon hasonló lenne ahhoz, ahogy Daniela Andrade adta elő.
Ugyanakkor, ha még mindíg ennél a teoretikus elemzésnél maradunk, amit megélek, sokkal inkább szeretném, hogy olyan legyen, mint a következő, ZAZ előadásában:
