4 tévhit a borokról és csúf Szókratész hulló leplek között

Ez a cikk eredetileg egy borvásárlási kalauznak indult, de olyan hosszúra sikerült volna, hogy ezt a négy tévhitet kiemeltem. Azért 4 tévhitet, mert a wordpress.comos hírlevélben írták, hogy ha azt akarod, hogy mindenki elolvassa a dolgokat, amiket írsz, adj olyan címet, hogy „ennyi és ennyi valami valamivel kapcsolatban, amiről azt kívánod bárcsak korábban is tudtad volna”. Most már megvan a sikerhez vezető út tudása (amit minden bizonnyal egy olyan nevű cikkben írtak, hogy „7 tipp arra, hogy hogyan írj olyan cikkeket, amiket mindenki elolvas és azt kívánod bárcsak korábban tudtad volna”), úgyhogy remélem a nagy húsvéti borvásárlás során mindenki tévhitektől mentesen fog bort venni. Csak viccelek. Szóval négy tévhit, amiről most lehull a lepel:

1. tévhit: „A jó bor drága, a drága bor jó”

A fenti állítás első ránézésre igaznak tűnik. Talán másodikra is. A probléma forrása, hogy miképp definiáljuk a jó fogalmát.

Általánosságban elmondhatjuk, hogy az emberek többségének a „jó bor” egyet jelent azzal, hogy „ízlik”. Ez egy helytelen megközelítés, annak ellenére, hogy első hallásra mindenki egyetértene vele. Egy bor lehet jó akkor is, ha a mi személyes preferenciáink nem engedik számunkra az élvezetét. (Sőt lehet rossz is annak ellenére, hogy ízlik, ezt a következő tévhitben fejtem ki)

Ahhoz, hogy körbejárjuk a témát ugorjunk egy másik élelmiszerre, a sonkára! Miért a sonka? Egyszerű: sokféle sonka van, árban és ízvilágban is egyaránt és gyaníthatóan minden kedves olvasó jártas a témában. Természetesen vannak olcsó, rossz minőségű sonkák, ez tiszta sor. De amint elérünk árban egy szintet, a sonkák minősége hasonlóan jó, viszont ízre elég széles palettán helyezkednek el. Vásárolhatsz fűszeres sonkákat, sovány, szárnyas sonkákat vagy akár zsírosabb sertéssonkát is. Aztán ott van a legfelsőbb árkategória, természetesen az ár a csillagos égig emelkedhet. Vehetsz mondjuk serranoi sonkát vagy más levegőn érlelt sonkát. Nagyon drágák (a hétköznapi csirkemellsonkához képest, például) de, DE egyáltalán nem biztos, hogy szeretni fogod őket! Miért? Mert annyira egyedi és szokatlan az ízviláguk, hogy kis túlzással olyanok, mint az Unicum: vagy imádod, vagy utálod őket. Természetesen ahhoz, hogy a fenti analógiát követni tudd kóstolnod kellett már életedben levegőn érlelt sonkát; ha ez nem így lenne, ezt a gondolatmenetet nyugodtan végigviheted csokoládéval, kávéval, teával, de a konklúzió a következő:

1, A legolcsóbb árkategória gagyi.

2, Egy közepes árkategóriában sok jó minőségű terméket találhatsz, amelyek viszont különböző ízvilággal rendelkeznek, tehát nem biztos, hogy mindegyik ugyanannyira fog ízleni.

3, Az áraknak csak a csillagos ég szab határt. A drága termékek jó minőségűek, de egyáltalán nem biztos, hogy ízre is szeretni fogod őket.

Ezzel össze is foglaltuk az első boros tévhitet úgy, hogy a „bor” szót alig használtuk és nem került elő semmi fancy kifejezés. A fenti három szabály tehát ugyanúgy igaz a borokra, mint a sonkára és a többi felsorolt élelmiszerre.

Természetesen relatív nehéz meghúzni a vonalat, hogy boroknál hol végződik az olcsó és hol kezdődik a közepes árkategória. Nem szeretnék számokat mondani, főleg azért mert teljesen más a helyzet, ha mondjuk itthon vásárolsz vagy külföldön; de pont fordítva, mint gondolnád: sok magyar bor túlárazott. Továbbá, ha mondanék egy összeget, sokan úgy értelmeznék, hogy „ennyi és ennyi alatt” nem lehet minőségi bort venni, ami természetesen nem lenne igaz.

Szóval ahelyett, hogy árat írok, olvasd el a következő cikkeimet, amiket alsó árkategóriás borokról írtam (direkt válogattam vegyesen jót és rosszat és csúfat. Szóvicc, ha nem érted, nézz filmklasszikusokat! Annyit viszont még hozzáfűznék, hogy Mr. Baturrica a csúf, mert a Tempranillo Merlot-ra való lecserélésével Zorróból próbáltak valami konformista tucat-Don Huant csinálni):

Bertram

Baturrica

Bergerac

Nézzük a kettes tévhitet:

2, A kemikália paradoxon

Ijesztően hangzik? Szép magyar szavak: kemikália, meg paradoxon, írhattam volna vegyi anyag ellentmondást, de ez még ütődöttebben hangzik (továbbá lenne egy hidegháborús hangzása).

A paradoxon a következő (most megint ugorjunk egy másik élelmiszerre, a gyorséttermi kajákra): a gyorséttermi kaják majdnem mindenki szerint finomak, ugyanakkor szinte mindenki egyetért abban, hogy nem tekinthetőek „valódi” ételnek, sokkal inkább felturbózott mesterséges összetevőkből állnak.

Szerintem nem kell sokáig ragoznom a dolgot, mert magától értetődő… A hambiknál. Csak a hambiknál? Egy pici elmélyülést igényel, de élelmiszereink döntő többsége tele van különböző ízfokozókkal és egyéb ilyen-olyan javító adalékanyagokkal. Nem kivétel ez alól a piaci hentesnél vett kolbász sem (valódi tapasztalat, olvasd el, mit eszel!) és a bio kókusztejek sem; csak hogy két – fogyasztói célcsoport szempontjából szélsőséges – terméket említsek.

Mit gondolsz a borok kivételt képeznek?

A boroknál a ként (szulfitokat) kivéve semmilyen anyag használatát nem kell ráírni a palackra. Sajnos ami a hambinál igaz, igaz a bornál is. A mesterséges anyagok miatt az átlagember csak annyit észlel, hogy „hú ez aztán király”, pedig ugyanúgy jár, mint aki „vegetalevest” eszik, nagyon finom, csak épp kevés köze van a valódihoz.

Összefoglalva a problémát, a következőket mondhatjuk: azok a borok, amiket ilyen-olyan adalékokkal javítottak fel, kifejezetten nagyon jónak tűnnek, főleg azoknak, akik kevés bort isznak (vagy csak vedelik őket figyelem nélkül. „The unexamined life is not worth living” – Szókratész). Fontos, hogy most nem a „tablettás borokról” beszélek, hanem a nem kirívóan, de olcsóbb vagy közép-árkategóriás borokról van szó. Ide most nem linkelek be cikkeket, mert az olyan rágalmazás szagú lenne, próbálj a sorok között olvasni!

3, A tájegység tévhit

Egyszer írtam már erről. Egyrészről az embernél egy természetes folyamat, hogy kategorizálja a borokat: „egyszer ittam bordeaux-it, jó volt, a bordeaux-i bor jó”. Másrészről viszont hatalmas öngól az ilyesfajta általánosítás. Miért? Most kapásból tudok neked öt, ÖT! Egri Csillagot mondani, és mindnek más az ízvilága! (De beszélhetnénk Kékfrankosról is, ha szeretnél belekötni abba, hogy cuvéet említettem, tőlem is olvashatsz több Kékfrankos elemzést.) Ha például iszol egy Petrény Egri Csillagot, az roppant telt és fanyar lesz, a Thummerer bizonyos értelemben a másik véglet, citrusos, savanykás, ugyanakkor a TiTi pedig gyümölcsösebb. Ne felejtsd el, hogy végig Egri Csillagról van szó, nem csak a tájegység de a cuvée leglényegesebb elemei is ugyanazok!

A megoldás a következő: természetesen általánosít az ember, mert így tanul és bizonyos mértékben mondhat általános jellemzőket, de soha ne ess abba a csapdába, hogy olyat mondasz, hogy: „az ÖSSZES bordeaux-i ilyen és ilyen” vagy az ÖSSZES Egri Csillag vagy Bikavér finom vagy pont, hogy rossz szerinted. Ha élőben beszélgetünk hallhatsz tőlem is olyat, hogy például: „Nagyon szeretem a mediterrán borokat, (Côtes du Rhône vagy Dél-Olaszország) domináns tanninokkal és magas alkoholtartalommal.” Fontos, hogy ezt NE értsd úgy, hogy MINDEN innen származó, vagy minden magas alkoholtartalmú bor jó, vagy ízlik. Ezt gondolni olyan lenne, mintha valaki azt mondaná, hogy tetszenek neki a szőke nők és ezt úgy értelmeznénk, hogy MINDEGYIK bejövős neki.

Kitérő: Sokszor olvashatsz tőlem olyat, hogy „magyaros ízlés”. Ez viszont egy nagyon is létező dolog. Ahogy a magyarokra jellemző, hogy szeretik a csípős és zsírosabb ételeket, a borokban a savanykásabbat részesítik előnyben. Ha „magyaros” az ízlésed, úgy fogalmaznál (főleg akkor, ha az én kedvenc boraimat kóstolnád), hogy a savtartalom nélkül olyan „üres” a bor, vagy „valami hiányzik”.

4, Öreg bor jó bor tévhit

„Béla bácsi eltette azt a Tokajit/Bikavért whatever húsz éve, hogy megissza majd az unokája lagziján. Hogy hol tároljuk? A főzőlap feletti szekrény tetején. Igen, a nap is odasüt, miért kérded?”

Ez egy extrém példa, majd írok egy cikket a bor tárolásáról. Addig legyen elég annyi, hogy szívszorító élmény szekrény tetején, radiátor és/vagy ablak mellett tárolt borokat látni.

De nem erre akartam kihegyezni a dolgot, beszéljünk inkább a helyesen tárolt és már „nagykorú” borokról!

Emlékszem, amikor a „másik” kedvenc, az Egri vár tövében lévő borszaküzletben voltam, az (amúgy nagyon nagy tudású) eladó megemlítette, hogy a szaküzlet alatt van egy borospince és van lehetőség régi (már nem emlékszem mennyi idős, 20-30 vagy több éves) borokat kóstolni. Természetesen perkálás után. Megkérdeztem, hogy szerinte valóban jobbak-e az ilyen idős borok. Diplomatikus volt. Úgy fogalmazott, nagy élmény kóstolni ilyet. A Beychevelle-ről szóló írásomban eléggé kiveséztem a témát, így most csak a lényeget emelem ki. Az idős boroknak nagyon más az ízvilága, mint a pár éveseknek. De itt is ugyanaz az elv érvényesül, mint amit feljebb leírtam a sonkáknál. Pont azért mert más lehet, hogy pont nem lesz a kedvenced.

Ellenben a magas ár (mert természetesen a kereslet-kínálat közti jelentős szakadék garantálja a magas árat) egy szűrőt alkot, így csak azok kóstolhatnak öreg borokat, akik hajlandóak kiperkálni érte az árat, így az idős borok ízvilágát relatív jól ismerő emberek köre elég szűk.

Nem szeretném túl részletesen ismételni magam, olvasd el a Beychevelle-t, főleg a kognitív disszonanciáról szóló részt!

Tehát zárásnak: az idős borok mások mint az ifjak és lehet, hogy drága az ízlésed és pont az idősek jönnek be jobban, de az is meglehet, hogy pont nem. Ami szinte biztos: az emberek döntő többsége nem teheti meg, hogy valódi véleményt alkosson.

Lábjegyzet: egyre inkább az a véleményem, hogy az optimális kor (habár minden bor más és más, így nem lenne szabad általánosítani) olyan 15 év. Amúgy a boros „bölcsek” is 7-20 év közé teszik az optimumot bortípustól függően (természetesen végig csak vörösborról beszélek. A fehéreknél nekem egyáltalán nem bejövősek az öregek; ez egy személyes preferencia – a te véleményed teljesen eltérhet – de ha már megemlítettem őket, a fehéreknél fajtától függően ez a kor 3-10 év nem nézve az édes borokat, mert azoknál ez az idő sokkal hosszabb lehet).