A rút kiskacsa 306. Outlook Bay Pinot Noir 2018 Central Otago

ittam: 2019. november

A palack rövid története az, hogy csütörtök délelőtt eldöntöttem, hogy borvásárlási embargót vezetek be magamnál, annyi bor van már itthon. Este besétálok a Didlibe (ahol amúgy aznap került be az idénykínálatba) és meglátom, hogy hoppá, Új-Zéland! Valahogy átcsúszott a radarom alatt, nem tudtam róla előre, hogy lesz. Szóval eddig tartott az embargó.

Új Zéland, Central Otago

Na, de mit is tudunk Új-Zélandról? Állítólag több bárány él itt, mint ember és fordítva folyik le a víz a lefolyóban (merthogy a bolygó déli féltekén van), meg vannak a Maori tetkók, meg kiwi madár, csupa fura dolog… Ja, igen, meg itt forgatták a Gyűrűk Urát. Bor? Felcsapva online tartalmakat és nehéz szakkönyveket, a következő rövidített összegzést mondhatjuk:

Habár Új-Zélandon „már” az 1830-as években is ültettek pár szőlőtőkét borászati céllal, kellett közel 150 év, hogy érdemi bortermelésről beszéljünk. Central Otago területén pedig csak az 1990-es évek vége felé beszélhetünk érdemi fejlődésről. A borrégióról azt érdemes tudni, hogy kb. ugyanolyan földrajzi hosszúságon fekszik, mint Bordeaux, tehát relatív hűvösnek mondhatjuk. Kb 300 méteres tengerszint feletti magasságon van és ez az egyetlen valóban kontinentális éghajlatú borrégió Új-Zélandon… Kis csúsztatással akár rá is foghatnánk, hogy olyan, mint Bordeaux és Eger keveréke. Most csak lógassuk így a levegőbe Kovács Nimród Cool fantázianevű borát. Erre később még referálok. A nappalok és éjszakák közötti hőingadozás magas. A földrajzi adottságok és a talaj tulajdonságai miatt elengedhetetlen a tőkék öntözése. A szüret általában áprilisban történik, ami elég kései (déli féltekén vagyunk ugye). A borszőlőfajták közül leginkább a Pinot Noir az elterjedt, a szőlőtőkék közel 70%-át teszi ki. Na, és a bor?

Outlook Bay Pinot Noir 2018 Central Otago

A külcsínen nincs sok említésre méltó. Az újvilág-beli borokra jellemzően csavarós kupakos a palack, a címke letisztult és nagyon újhullámos, szerintem az O betű és a benne lévő tájkép ötletes. A hátsó címkén jó hosszú regét olvashatunk minőségről és bla-bla… Hűvös éghajlatot említ, majd azt ígéri, a nedű elegáns (köhömm) ízvilágú, sok fekete bogyós gyümölcscsel és fűszerességgel. Kiderül még a meghökkentően magas 14,5%-os alkoholtartalom. Erről így hirtelen a Schneider Black Print jutott az eszembe… igen, azért (kitérők nevű bekezdés a poszt vége felé).

Pohárba töltve a nedű… itt a második megdöbbenés: meglepően áttetsző, színe leginkább rubin, de van benne egy adag téglás barna is a peremen. Vad. A nedű mozgásának van egy furcsa kocsonyadinamikája. A könnyek nagyon teltek, antigravitációsak, nem meglepő ez ekkora ormótlan alkoholtartalomnál. Itt említeném még meg, hogy ránézésre a nedű olajos hatást kelt.

Az illata… egy külön bekezdésbe került, mert… ez is elég vad. Roppant fanyar, dohányos (az nem kifejezés), van egy kevés földes beütése és muszáj, tényleg nagyon muszáj leírnom az illatánál azt, hogy avar. Igen. Felettébb fűszeres, fekete bors és fűszerpaprika, ajvár minden mennyiségben. Megjelenik továbbá egy füstös, animális, bőrös illat is. Erre jön rá a roppant alkoholtartalom gőze… Karakter az van. Mint az ausztrál tájszólásban, mate!

Ízében… nem kezdhetek a kénnel, úgyhogy a húsosságát és ásványosságát emelném ki először. Mind a kettő nagyon vad, (már-már) durva. Nem véletlen használtam a zárójelet. Az ásványosságot leírom még egyszer, mintapéldának tökéletes. A savai relatív karakteresek, a tanninok alig érezhetőek. Gyaníthatóan rövidebb ideig hagyhatták héjon és gyaníthatóan alacsonyabb hőmérsékleten. A gyümölcsössége kapcsán… nos, a savainak van egy kevés citrusos beütése, ezen kívül említhetünk szárított epret. A címkén ígért fekete ribizli… van, de kicsit olyan hígan. A probléma az, hogy a beérett gyümölcs zamata egyáltalán nem érződik, ami kéne a fekete ribizli ízének kiérzéséhez. Ez együtt a magas alkoholtartalmával… ezt majd egy bekezdéssel később. Visszatérve a savakra, minden bizonnyal karakteresebben érződnének, ha nem lenne ilyen magas az alkoholtartalma. A nedű lecsengése relatív rövid, viszont roppant fűszeres, elsősorban a fekete borsot említeném. Visszatér itt is az animalitás, húsosság és a savtartalma is karakteresebben érződik.

A kitérők: az előbb eltereltem a szót a kénről. Sajnos túlontúl karakteresen kiérezhető, ez egy hatalmas negatívum. Az ásványossága és a fűszeressége egy érdekes ízvilágot kölcsönöz neki, de nincs, ami ellensúlyozná ezeket a roppant erős és furcsa ízeket. A tannintartalma ugyanolyan, mint a színe: fakó. Csontszáraz a bor, ez nem meglepő, hiszen hűvös klímájú borrégióból származik és… és elértünk a roppant magas alkoholtartalmához. Nem kell olyan borásznak lennünk, aki még a legnagyobb esőben és sárban is ott énekel gumicsizmában a szőlőtőkéknek, hogy tudjuk: ekkora alkoholtartalom ilyen hűvös klíma mellett… kilóg a lóláb.

Bontáskor egyből az jutott eszembe, hogy mennyire hasonló az ízvilága a KN Cooléhoz. Most visszaolvasva a posztot, ugyanazok a (furcsa) ízek köszönnek vissza: ajvár, szárított paradicsom, fekete olíva, bőr. Töprengtem a szélsőséges ízvilágán, majd elneveztem a bejegyzést rút kiskacsának remélve, hogy szellőzéssel hattyúvá változik. A Coolnál a hosszú szellőzés segített, hogy (majdnem) megbarátkozzunk. Új-zélandi pajti viszont olyan maradt, mint az ausztrál akcentus: [Root keesh katchaa, mate!]. Értékeljünk!

Verdikt: Megéri az árát? Most egy forint híján háromezret kérnek érte. Ennyi pénzért lehet nagyon jó bort venni bármelyik földrészről. Jelen palack tartalmának túlontúl extrém az ízvilága ahhoz, hogy az átlagember élvezni tudja. Bor geekeknek esetleg érdekes választás lehet, ha nem kóstoltak soha a legtávolabbi földrésznél még távolabbra eső szigetkettős boraiból, vagy ha kíváncsiak a nagyon karakteresen kiérezhető ásványosságra, no meg a durva kéntartalomra. Habár utóbbihoz elég, ha vesznek kénport egy borászati kereskedésben, fogják a házi bort és… Na, mindegy. Többet nem vennék belőle.