A tizedik hónap a danswineblog.comon és Noé dudásai

Sauska Rosé Brut Méthode Traditionnelle
Party animal
Sauska Rosé Brut Méthode Traditionnelle
Party animal

A változatosság kedvéért mondhatom, hogy ez a hónap nem volt annyira pörgős, mint az előzőek. Sokszor inkább azon dolgoztam, hogy feltöltsem a tavaly decemberben feltorlódott dolgokat. Ennek jegyében felkerült a Szilveszteri pezsgőmustra 3. része, a Sauska Rosé Brut Méthode Traditionnelle – Nőstény vérfarkas, majd jóval később a Hungária Extra Dry Rosé változata, a Pink Lady. Ez utóbbi posztnak már nem is mertem január közepén a szilveszteri pezsgőmustra címet adni. Még a karácsony utáni napokban kóstoltuk a Château Gabaron Bordeaux 1979-et nyugdíjazás helyett. Öreges tempóban január vége felé sikerült feltöltenem a bejegyzést.


Astra (Egri Csillag) Superior 2016 és 2011
Astra (Egri Csillag) Superior 2016 és 2011
Kattintva elérheted az elemzést

A hónap legelején jártunk a Petrény pincészet borkóstolóján, ez volt a karácsonyi ajándékom Ritától. Három részletben eresztettem bő lére a mondandómat. Az első rész két (2016-os és 2011-es) Egri Csillag superiorról szólt, amik az Astra fantázianévvel bírnak. A második részben a Padok II. Superior Selection 2011 és Padok Egri Bikavér Superior 2011 borok kerültek sorra, majd az utolsóban az Egri Cabernet Franc Superior 2011, Egri Syrah Superior 2011 és a ráadás Kékfrankos Superior 2014 szerepelt. Mert még egy Kékfrankos mindig belefér!


A Bizarr Ikonpromisszum 330. Ikon Kékfrankos 2017 című bejegyzésem borítóképe
Kattintva elérhető
A Bizarr Ikonpromisszum 330. Ikon Kékfrankos 2017 című bejegyzésem borítóképe
Kattintva elérhető

Hónap elején akciósan lehetett a Didliben hozzájutni az Eszterbauer Tanyamacska Szekszárdi Kékfrankos 2018-hoz, így az érdeklődésre való tekintettel kapott egy elemzést. Úgy voltam szarkasztikus, hogy később visszaolvasva nekem sem tűnt volna fel, hogy az voltam, ha nem emlékeztem volna rá amúgy. A Pays d’Oc Cabernet Sauvignon – Syrah 2018-at sikerült egy héttel azelőtt leemelni az ildA polcairól, hogy leakciózták volna. Igazából azért akartam kóstolni, mert úgy véltem a többi, az állandó kínálatukat képező borhoz hasonlóan egy jól összehozott költséghatékony megoldás lesz. Az volt? Olvasd el a posztot! Szintén ildÁéknál lehetett kapni az Ikon Kékfrankos 2017-et. Tudnod kell, hogy az Ikon az egyik kedvenc pincészetem. A Kékfrankos pedig az egyik kedvenc borszőlőm. Ennek ellenére, vagy pont ezért nem voltam elájulva a Kékfrankosuktól? Jó kérdés. Érdemes viszont kiemelni, hogy ebben a hónapban úgy hozta a sors, hogy összesen három Kékfrankost is sikerült kóstolni!


A Pápa szexepillel 328. Châteauneuf-du-Pape Vignobles Jérome Quiot 2016 című bejegyzésem egy képe
A Pápa szexepillel 328. Châteauneuf-du-Pape Vignobles Jérome Quiot 2016 című bejegyzésem egy képe

A nagy karácsony előtti hajrá után (fogalmazni tudni kell) a szupermarketek sokkal kisebb hangsúlyt fektettek a borokra, így decemberhez képest jóval kevesebb olyan bor volt, aminél számítottam a nagy érdeklődésre. Ezért volt időm és lehetőségem kóstolni két olyat is, amiknek bontását a szívem diktálta: a borlementében settenkedő Agostón Garnacha & Syrah 2018-at és a szexepiles pápát, a Châteauneuf-du-Pape Vignobles Jérome Quiot 2016-ot.


Statisztika

Felszállott a páva a januári statisztikára. Semmi értelme, de rímel. Ezzel az erővel dalszövegíró is lehetnék.

Januárban sok mindentől féltek az emberek: a 3. világháborútól, a koronavírustól, én meg attól, hogy nem tudom majd überelni a decemberi statisztikát. Hála az égnek sikerült, de most már aggódhatok a február miatt. Így megy ez.

Sikerült 2811-es nézettséget generálnom, habár kevesebb látogató érkezett mint tavaly, ők jellemzően többet olvasgattak. Érdemes még azt is kiemelni, hogy a hónap elején nagyon magas nézettséggel indítottam, tekintettel arra, hogy az áruházláncok a karácsony előtt feltöltött készletüket akarták először eladni és nem igazán hoztak sok újítást, ezért a decemberi bejegyzéseimet sokan látogatták. Viszont pontosan ezért lett gyengébb a hónap vége: kevesebb volt az újdonság a boltok polcain, kevesebbet olvasgattak utána az emberek. Na, nézzük a díjakat!

A leglátogatottabb e-havi borelemzés díja

Eszterbauer Tanyamacska Szekszárdi Kékfrankos 2018

Eszterbauer Tanyamacska Szekszárdi Kékfrankos 2018
Eszterbauer Tanyamacska Szekszárdi Kékfrankos 2018

Ez vicces. A 9. havi összegző lenne itt (a legmagasabb megtekintési szám alapján). Lenne, mert habár a díj neve a leglátogatottabb e-havi poszt díja volt eddig… aztán gyorsan átírtam e-havi borelemzés díjára, így nyugodt szívvel adhatom majd borelemzésnek. Magyaros megoldás. Mellékesen megjegyezném, hogy a Tanyamacsek közel sem generált kiugró nézettséget, épp ellenkezőleg, szinte eltörpült néhány decemberi elemzésem teljesítménye mellett.

A teknős és a nyúl meséje - illusztráció a wikipédián.
Attribution: Jean Ignace Isidore Gérard Grandville [Public domain]
A teknős és a nyúl meséje – illusztráció a wikipédián.
Mit keres ott a vakond és miért fut két lábon a teknős? Lehet, lóvá akarnak tenni.

Azt már megszokhattuk, hogy a Baturrica mindig tarol (habár így, hogy két évjárat elemzése is megtalálható az oldalon, csak azok statisztikáit összeadva kerülne az első helyre). A tavaly decemberiek közül pedig például a rapper Bock Cultus Cuvée meg a Grincs nem úgy édes meglepetése a Terra Grande Puglia Rosso Appassimento 2018 is nagyon jól teljesített. A macsekot még a nyúlfaroknyi bevezetős Champagne Comte de Brismand Brut Reserve is lekörözte volna, pedig csak pár nappal szilveszter előtt töltöttem fel. Persze lehet, hogy a Tanyamacska a teknős szerepét játssza a nyúl és a teknős meséjéből és február végére fut… illetve csúszik majd be.

A kedvenc poszt díja (az én kedvencem)

Agostón Garnacha & Syrah 2018

Agostón Garnacha & Syrah 2018

Tiszta állatkert! Macska, nyúl és teknős után vaddisznó! BORZalom! Amúgy Noé hányadik hónapban szállt vízre? Nem a tizedikben? Elég a marháskodásból! Komolyabbra fogva a szót, egyértelmű döntés volt melyik poszt legyen a kedvencem ebben a hónapban. Egyrészről megírni is, másrészről visszaolvasni is nagyon élveztem a bejegyzést. Vicces a kis mese a besunnyogó vaddisznókról. Továbbá a borítókép is nagyon tetszik. Azóta többféle gyertyával és megvilágítási beállítással is próbálkoztam. Lehet, hogy hosszú távon a borítókép és a második kép stílusát teljesen más irányba fogom eltolni, de még idő kell, hogy kiforrjon a dolog egyrészről a fejemben, másrészről a gyakorlatban is. Addig is birkatürelem!

A hónap legjobb bora számomra

Petrény Padok II. Superior Selection 2011 és Padok Egri Bikavér Superior 2011

Petrény Padok II. Superior Selection 2011
Mélységélesség, igen tudom. Kevésbé józan állapotban automata módban fényképezek, tehát ráfoghatom a gépre.

Egy poszt, két bor. Az egyáltalán nem volt kérdéses, hogy melyik bejegyzés kerül ide. Na, de melyik bor a kettő közül? Mindkettő kimagasló minőségű, ízvilágukban a beérett gyümölcs telt zamata, a karakteres tannin és jó struktúrát adó sav mellett a fekete bogyós gyümölcsök arzenálja ostromolja az ember ízérzékelését. A bordeaux-i stílusú Padok II. inkább a lekváros telt gyümölcsösségével, a Padok Egri Bikavér pedig a dinamikájával domborít. Két dudás egy csárdában (a domborítás után ez félreérthető persze, de rossz az, aki rosszra gondol). Ízvilágukban vannak különbségek, minőség szintjén viszont egy nívót hoznak. Ezért maradjanak mindketten a dobogón! Már csak azért is, mert ha Noé borblogger lett volna, biztos azokat is párosával… inkább abbahagyom. Még a végén kígyót, békát kiáltanak rám.

Artwörkök

Ilyen szempontból is visszafogtam magam a hónap során, de sikerült alkotnom egy mémet.

danswineblog mém
Ha egy jegesmedve és egy pingvin találkozna

Illetve jelen poszt borítóképe még egyszer. Französischer Meister, Noé bárkájának építése (attribution: Museum of Fine Arts, Budapest [Public domain])

Französischer Meister, Noé bárkájának építése (attribution: Museum of Fine Arts, Budapest [Public domain])
Lehet, hogy korábban volt több állatfaj is, csak nem fértek volna el a borok…

Terveim a következő hónapra

Visszaolvasva az előző hónap értékelőjének ugyanezen bekezdését, voltak dolgok amiket megvalósítottam és persze olyanok is, amiket nem. Az insta oldalam felélesztettem, habár bevallom kifejezetten negatív érzelmeket táplálok ezen közösségi oldal irányába (is). A decemberben beígért évértékelőt nem írtam meg, majd inkább a 12. hónapnál, azaz két hónap múlva. A borospince története… na az is a jövő zenéje ugyanúgy, mint a fb csoport. Ha már az állatoknál tartunk volt egyszer (még nyáron), hogy beszökött egy béka a borospincébe. Fogalmam sincs honnan került oda. Egyszer még ott tanyázott az ajtóban, aztán beslattyogott. Humánusan kitessékeltem az előtérben lévő üres borosüvegek közül. Ha már itt tartunk, tavaly még kóstoltunk egy Tempranillot, aminek gólya van a címkéjén. Eddig nem sikerült megírnom hozzá a bejegyzést, de igyekszem. Ez az üveg nem volt ott a pincében akkor. Vajon megijedt volna tőle?

A jövő hónap borelemzéseivel kapcsolatban pedig… elég konkrét kép él a fejemben, de egyelőre nem verem nagy dobra. Még csiripelni kezdenek a madarak!