Kóstoltam: 2019. augusztus
A palack rövid története előtt beszéljünk valami másról! A képmutatásról! Miért? Kicsit lejjebb kiderül.
Szóval egy-két hete olvasgattam egy borkereskedés katalógusát. Kényelmetlenül hangsúlyosnak éreztem az olyan szóvirágokat, hogy „magasabb árból sugárzó exkluzivitás”, „arisztokratikusan kifinomult”, „parfümöket idéző palackok” és még nagyon hosszasan sorolhatnám. Töprengeni kezdtem, hogy csak én vagyok ilyen makacsul puritán, őszinte és talán nyers, ha a borokról van szó? Elővettem a Decanter egyik számát. Hasonló stílusú szókompozíciókat kerestem. És nem volt.
Nyilvánvalóan más a célcsoport. Az első egy olyan kiadvány, ami próbálja megindokolni az amúgy indokolatlanul magas áraikat (a rozék többsége a 7000 forintos nagyságrendnél indult) az egyetlen olyan magyar társadalmi rétegnek, aki hajlandó fizetni értük: akik a felsőbbrendűség érzését, a szó szoros értelemben vett exkluzív árakat (mit jelent az exluzív? A latin excludo szóra vezethetjük vissza: kizárni, kinn tartani valakit), azt az életérzést, hogy arisztokrata (az ógörög ἄριστος szóból: a legjobb) és kifinomult. Ha már az ógörögöknél tartunk, azt hiszem Hérakleitosz mondta: attól, hogy a szamár könyvtárba költözik, még nem lesz bölcs (amúgy Hofinak is volt valami hasonló poénja).
Ezzel szemben a második egy olyan újság, amit a borászok és olyan emberek lapozgatnak, akik szeretik a borokat, érdeklődnek a borok iránt és… szeretnének többet tudni róla. Információt, tudást. Minden bizonnyal ez a célcsoport is kiad ugyanennyi pénzt egy üveg rozéért. Amennyiben olyan a palack tartalma. A palack mindegy, hogy parfümöket idéz-e. Gyanítom, jobb ha nem.
Szóval, miért írtam erről? Igazából már rég óta le akartam írni. Viszont a díszdobozon nagy méretben ott díszelgett az ára. Eszembe se jutott úgy készíteni a képet, hogy az ne látszódjon. Ellenben eszembe jutott ez a korábbi élmény.
Tehát, a palack rövid története: Szüleim Franciaországból hazafelé jövet megálltak az olaszoknál. Tudták, hogy imádom a Nero d’Avolát és a szicíliai borokat is. Meglátták ezt a díszdobozos kiadást (amúgy ez volt ott épp az egyetlen szicíliai bor) és hoztak nekem egyet. Többször hangsúlyoztam már, hogy szeretem a €3 Tempranillokat is. Azt is írtam már, hogy az olaszoknál is lehet kapni ebben az árkategóriában olyan bort, ami jó, csak nem jut el hozzánk, megisszák otthon. Nézzük, ez olyan-e?
Egy plusz bekezdés másnap: van azért egy csavar a dologban: ma derült ki, hogy a dobozon szereplő ár engedményes. Édesapám elolvasta a cikket és jelezte felém, hogy ennek az értéknek valójában duplájába kerül a bor. Ez egyrészről kihúzza a szőnyeget az értékelés alól a cikk legvégén, illetve mindenhol máshol is, hiszen a varázslatos €3 valójában kétszer annyi. Másrészről pont, hogy alátámasztja azt, hiszen valós értéknek én is pont egy €6 körüli összeget lőttem be.
Innentől kezdve folytatódik az eredeti írásom:
Külcsín
A palack kifejezetten elegáns és díszes. Egyetlen dolog zavar rajta, hogy nem látom az évjárat megjelölést. A címben szereplő évszámot a hátsó címkén találtam, de elképzelhető, hogy csak a palackozás dátumát jelöli és így több évjáratból található benne bor. Kiderül még a 12,5%-os, (manapság már) alacsonynak mondható alkoholtartalom. A palackot plasztikdugóval látták el. Előnyös, hiszen ilyen dobozban valószínűleg végig csak állítva fogják tartani mind a vásárlók, mind a boltok.
Szín és illat
Pohárba töltve színre közepesen mély rubint mondanék. Nem annyira sötét, mint amivel egy Nero d’Avolánál komfortosan érezném magam. A könnyek közepesen teltek, viszont relatív gyorsan sietnek lefelé a pohár falán. Az illata meglepően telt, füstös és fűszeres, kifejezetten kellemes, markáns és férfias. Relatíve karakteresen érződik az alkoholtartalom is, de egy kicsike csokoládé is megbújik még ott a háttérben.
Ízvilága
Ízében bontás után megdöbbentően a roppant karakteres savtartalom volt a legdominánsabb. Mostanra már (kb 1,5-2 órával később) egy kicsit kiegyensúlyozottabbá vált a helyzet. A tanninra mondjuk azt, hogy bársonyos. Az alkoholtartalma nagyon meglepő. Meglepő olyan értelemben, hogy mind az illatán, mind az ízén sokkal tüzesebben érződik, mint amit a 12,5%-tól várnánk. Nyugodtan kiemelhetjük még a kiemelkedő fűszerességet és füstösséget is és a tanninok is egyre erőteljesebben képviseltetik magukat. A füstös-fűszerességre visszatérve olyan érzetet kelt, mint amit a valódi faszénen grillezett ételek vesznek fel. Mondhatunk füstölt-sült paprikát és borsot is.
Gyümölcsösség vonalon is roppant sokszínű a bor. Természetesen a citrusos ízek dominálnak elsősorban citromhéjjal, de mindenféleképpen megemlíteném még a friss ropogós (savak miatt) szőlőszem ízét, a cseresznyét és a ribizlit is. Akár az áfonyát is, ha egy kicsit savanykásabb pillanatában kapod el. Sőt, reflektálva a bevezetőre mondjuk azt, hogy áfonya savanykásabb fizimiskával! Így mindjárt más nem? Átírhatjuk az árcédulát is! Zárásként kihangsúlyoznám a bor zamatosságát is.
Verdikt
Értékeljünk akkor! Megéri az árát? Azért látszik, hogy nem eladni akarom a borokat, inkább értékelni őket nem? Nem térek ki a Giffen javakra, ezt a Beychevelle-ről szóló cikkemben már megtettem.
Tehát, megéri az árát? Egyértelműen igen (kiegészítés: ezt még akkor írtam, amikor €3 árat véltem). Kérdezhetnénk máshogy. Amennyiben nem ismernéd az árcédulát, milyet tennél rá? Na ez már sokkal izgalmasabb! Alapvetően egy kiegyensúlyozott borról van szó, karakteres savakkal. Magyar célközönségnek szánva magyar viszonylatokban szerintem minimum 2000ft-ot lenne érdemes elkérni egy palackért, ha parafadugó lenne benne és rendelkezne évjárat-megjelöléssel. Azért az alapvető szükségleteit adjuk meg az életérzésnek, nem vagyunk mi (azért annyira) puritánok. Csak a szóvirágokkal. De azokkal igen.
