Kóstoltam: 2019. november
A palack rövid története most nem olyan érdekes, jelen borhoz való hozzáállásom változása viszont annál inkább.
Egyrészről a legjobbnak tartott borszakértők azt mondják, hogy ha igazán megalapozott tudásra szeretnénk szert tenni borokról, akkor az ún. „klasszikus” borokat nagyon jól kell ismernünk. Gyanítom vagy fél tucatot kapásból ismersz te is: Cabernet Sauvignon, Merlot, Tempranillo, Pinot Noir, Syrah, Grenache… csak, hogy pontosan fél tucatot említsek a legismertebbek közül.
Illetve… ismered őket? Na, de úgy tényleg? Emlékszem pár hónapja valaki, aki ért a borokhoz, feldúlva kérdezte tőlem: „A Merlot nem csak édes lehet ugye? Van száraz Merlot is, nem igaz?” Mondom igen. Száraz bort bármelyik borszőlőből lehet csinálni amúgy is. „Na, hát ez az! Ezt mondtam az ütődött (erősebben fogalmazott) kollégáimnak is, ők meg állították, hogy csak édes van belőle, meg félédes!”
És ezzel elérkeztünk az ellenérvhez. Merlot-t annyian csinálnak és annyi gagyit, hogy az ember (általánosítok, csak én) már viszolyog már ha meghallja, hogy kérsz Merlot-t? „Á kösz, inkább nem.” Pedig többek között a legjobb bordeaux-i cuvée-k, főleg a jobb-partiak (Libournais) első számú alkotóeleme a Merlot. A jobb partról és Bordeaux-ról sok infót találsz a Château la Croix Pomerol J. Janoueix 1985 jobb-parti borról szóló posztomban.
A borítóképpel kapcsolatban: Daniel in the Lion’s Den
Attribution: wikipedia, Peter Paul Rubens [Public domain]
Minőségi Merlot: mit várhatunk tőle?
Visszatérve az előző kérdéshez: tényleg ismerjük a Merlot-t? Az a legveszélyesebb állapot, amikor azt hisszük, tudunk valamit, de közben mégsem. Tehát: a Merlot testes, magas alkoholtartalommal bíró, fekete bogyós gyümölcsöket és csokoládét idéző, karakteres tannintartalommal rendelkező bort tud adni, ha hagyják jól beérni. Amennyiben kevésbé éretten (akár a hűvösebb klímából fakadóan, akár a borász döntéseként) szüretelik, közepesen testes, közepes alkoholtartalommal, inkább piros bogyós gyümölcsökre emlékeztető ízvilággal rendelkezik. Természetesen a borász döntése szerint a leszüretelt gyümölcs mustjában lévő maradványcukrokat megpróbálhatják megőrizni, hogy a bor ne száraz legyen, de… de, utalás az egy bekezdéssel feljebb említett ellenérvre. A maradványcukrokról és arról, hogy az ízérzékelésünket miként torzítják el, sokat írtam a Varga Töpszliről és a Terre Siciliane Duca di Sasseta da uve leggermente Appassite 2018 abszolút rövid nevű borról készített bejegyzésemben. Na, most már tényleg nézzük a bort!
Szeleshát szőlőbirtok Merlot 2016 Szekszárd
Külcsín
Palackunkat parafadugó zárta, a front címke elegáns, de modern, van rajta nagyon vad (nem úgy, hanem amúgy) oroszlánfej. A hátsó címkén finoman hangsúlyozzák azért a minőséget, testességet, bársonyosságot és hosszú lecsengést ígérnek. Van egy fészbúk ikon, mert miért ne, és kiderül a 13,5%-os alkoholtartalom.
Szín, illat
Pohárba töltve a nedűt, az mély rubin színben tündököl, de ha kicsit erősebb fényt kap, gyönyörű cseresznyés árnyalatot ölt. Sajnos a fényképeken ez nem igazán látszik, köszönhetően a fotótudásom és a telefon objektívének korlátoltsága miatt. A bor már ránézésre is egészen olajos érzetet kelt. Ha erről következtetnél a testességére… nos, jól gondolod! A könnyek roppant teltek, színezetlenek és roppant lassú tempóban csordogálnak csak lefelé a pohár falán. Roppant mód.
Illatát egy nagyon kellemes, fanyar fűszeresség uralja. Elsősorban dohányt említenék, de mondhatunk gyógynövényeket és fekete borsot is. Találunk itt még egy kevés cseresznyét és tölgyességet is, de a legjobb a földes illat, ami nagyon tartózkodóan jelenik meg a háttérben. Illatnál mondhatunk még továbbá fekete csokoládét és fahéjat is, de szigorúan mindennemű édeskés illat nélkül! Hordós érlelésre utal az illat füstössége, továbbá almasavbontásra az annak háttérben meghúzódó enyhe vajasság. Hosszabb szellőzés után az illatot a cseresznye és a meggy uralja egy picike vaníliával.
Ízvilág
Ízében először a gyümölcsösség dominál, a korty vége felé erősödik a tannin és egy hatalmas adag fűszeresség és csak a legvégén érezhetjük a savakat, amik roppant citrusosak. Lecsengésében visszatér a fűszeresség és a tannin nagyon erőteljes, de mégis simogató bársonyossága. Mindenféleképpen meg kell, hogy említsem a beérett gyümölcs telt zamatát, ami végig jelen van a bor ízében.
Részletezve a fentieket: a tannin oldalán egyértelműen dominál a fekete csokoládé íze. A kellemes, erőteljes, fekete borsot idéző fűszerességével, a hordós jegyekkel és a dohányos, gyógynövényes fanyarságával együtt nagyon telt és karakteres ízt ad a nedűnek. A savak jó struktúrát kölcsönöznek a bornak, de épp csak annyira erősek, hogy ezt a szerepet maradéktalanul lássák el. A lecsengésben megjelenő citrusos ízeket (elsősorban fűszeres narancsot) is ide sorolnám. Ez utóbbi a közepesen magas, de mégis roppant tüzesen érződő alkoholtartalommal nagyon jól kiegészítik egymást! (Nem véletlenül használtam a felkiáltójelet!)
Gyümölcsösség terén, habár először csak a cseresznyét említettem, nyugodtan sorolhatunk ide még egy jó adag meggyet, szilvát és málnát is. Fekete bogyósból fekete ribizlit. Ha valami (magyar boroknál) kicsit extrémebbet szeretnénk mondani, mindenféleképpen a fekete olíva és a szárított paradicsom pukkaszthat polgárokat. A fent említett gyümölcsöknél a lekvárosságot csak azért nem említem, mert habár a végére hagytam, de dobpergés… csontszáraz a bor.
Tanulság: ha valaki olyat mondana neked legközelebb, hogy nincs száraz Merlot… dobjátok csak az oroszlánok közé. Elsősorban Szeleshát oroszlánok közé. (A verdikt után érdemes lehet megnézni Michael Jackson Remember the Time dalának videoklipjét. Az előző mondatot szigorúan Kleopátra közömbös hidegvérével, ellentmondást nem tűrően kell mondani)
Technikai adatok
Egy rövid internetes keresés után kiderül, hogy az egy évjárattal korábbi Merlot-ban a cukortartalom 1,4g/l volt: közel csontszáraz. A titrálható sav 5,6g/l volt ekkor. Megtudhatjuk még, hogy 225 literes, közepes pörkölésű hordókban érlelték.
Verdikt
Megéri az árát? Most egy híján kétezer forintot kérnek érte a Didliben. Rövid leszek: igen. Nagyon. Jelen borunk testes, karakteres, zamatos és a jó minőségű bordeaux-i társai (elsősorban Libournais) ízvilágát hozza sokkal kedvezőbb áron. Amennyiben tudsz biztosítani megfelelő pincekörülményeket, hosszú évekre is betárazhatsz pár palackkal, hogy később is (akár még jobban) megörvendeztethessen.
2 Comments
Add Yours →[…] Voltak páran akik (szerintem) biztosan boldogan szürcsöltek, mert a bestiális Sauska Cuvée, Szeleshát Merlot, Châteauneuf-du-Pape és a Vili Papa elemzésemre kerestek […]
[…] úgy gondoltam ez egyszer biztosra megyek és valami olyat kóstolok, amit imádni fogok. Jelen Merlot-t korábban már kóstoltam 2019. novemberében, ezért meg sem néztem a jegyzeteimet, hogy az melyik évjárat lehetett. Mint utólag kiderült, […]