kóstoltam: 2020. február
A palack rövid története helyett (akciós a Didliben és vettem) egy rövid bevezető (ha csak a borelemzésre vagy kíváncsi, más hasznos infora nem, görgess lejjebb addig, amíg ismét a bor nevét nem találod!): A görög borokról tudni kell, hogy egyrészről gyakorlatilag senki sem ismeri őket (a görögökön kívül persze) másrészről, ha valami dereng esetleg az embereknek, az is inkább negatív. Miért? Őszintén? Fogalmam sincs! Egész sok elemzést írtam már görög borokról, (a borrégiók között kikeresheted a görög borok elemzéseit) természetesen nem mindegyik volt jó, de amelyik igen, az agyeldobósan igen! Van is itthon két palack, amit féltve őrizgetek valami kiemelt alkalomra: Hatziemmanouil borászattól egy Syrah 2017 és egy Cabernet Sauvignon – Syrah 2017. Nem is meglepő, hogy ha jó egy görög bor, annyira odavagyok az ízvilágáért: a forró mediterrán napsütés, a szöcskeciripelős szárazság és a hűvös esti tengeri szél mind arról gondoskodik, hogy isteni, telt és testes borok születhessenek itt. Ha szereted a dél-olaszországi vagy akár a spanyol borokat, a görög társaikért is odaleszel!
Agiorgitiko, illetve Αγιωργίτικο
A Görögországba látogató turista életérzéshez tartozik, hogy semmit nem tudsz elolvasni. Ez különösen kellemetlen és mókás a boroknál: még akkor sem tudod helyesen leGooglizni a nedű nevét, ha lementesz magadnak egy mini rosetta követ a görög ábécé betűivel, mivel perverz módon hosszú minden görög szó és úgyis elírsz valamit útközben. Most nézd meg eme borszőlő nevét is!
Amint a Didli katalógusból is kiderül, Herkules véreként is nevezik a bort. Amit nem említ, hogy bizonyos források szerint Herkules eme borból fogyasztott, mielőtt megölte volna a nemeai oroszlánt. Azért jó érzés tudni, hogy a legerősebb embernek is kellett egy kis „alapozás”, mielőtt oda mert menni. Lehet, először odaállt a barlanghoz, aztán inkább hazament inni egy kicsit. Amit Didli néni elfelejtett említeni, hogy a borszőlő neve valójában Szent Györgyhöz kötődik, nevének jelentése egész pontosan Szent György szőleje (vagy legalábbis a wikipédia szerint ez így van. A szőlő görögül σταφύλι, jó bogarászást!). Hogy miért kötődik pont hozzá, az jó kérdés, habár érdemes kiemelni, hogy Nemea-ban, a Szent György apátságban igen komolyan foglalkoztak szőlészettel és borkészítéssel a szorgos atyák. Misebor fogyasztás utáni oroszlánviadalról nem találtam utalást.
A borszőlőről még annyit érdemes tudni, hogy habár nagyon jól tűri a forróságot, érzékeny kb. minden említésre méltó betegségre és kártevőre. A szőlőszemek kicsik és vastag héjúak (tannin hmmm). Ízeknél elsősorban szilvát, szerecsendiót, karakteres tannint, visszafogott savakat és testet említenek, továbbá azt, hogy magasabb tengerszint feletti magasságon termett borszőlőnél a fűszeres jegyek karakteresebben előjönnek. Na, nézzük jelen borunkat!
Nemea Agiorgitiko (Αγιωργίτικο) 2017
Külcsín: Az elülső címke modern, természetesen a Nemea, a 12,5% és a „dry red wine” szavakon kívül semmi sem kivehető, mert görögül van, görög betűkkel. A hátsó címkéről semmi további hasznos dolog nem derül ki, de legalább mindent el tudunk olvasni. A palackot plasztikdugó zárta. A fóliázás és az üveg minősége is a költséghatékonyságról kiabál, de spoiler alert: kb. ez lesz az egyetlen hibája a borunknak.
Pohárba töltve a nedű közepes rubin színben tündököl. A könnyek meglepően teltek és komótosak, enyhén színezettek. Illatában egy nagyon karakteres fűszeresség dominál. A szerecsendió nagyjából ráhúzható, habár simán mondhatnánk mellette/helyette tömjént, de akár a mediterrán pinea erdő illatát is. Illata meglepően telten édeskés. Olyannyira, hogy felmerült bennem az illata és a könnyek viselkedése alapján, hogy nem száraz, de minden bizonnyal az, csak épp közel a cukorfok felső határához (4g/l).
Ízében… Nos, az első reakcióm az volt, hogy „Hű, de furcsa!”. Pozitív értelemben. Kezdjünk mondjuk a tanninnal! Domináns, de kellemesen, bársonyosan. A bor egyedi fűszerességét nehéz bárhova is besorolni, meglepő módon először a szárított datolya jutott az eszembe. Az pont nem fűszer, de sebaj. Mondjunk hát kevés szerecsendiót, fehér borsot és egy kevéske szantált, diót és gesztenyét. A nedű árából kiindulva nem tartom valószínűnek a hordós érlelést, habár ízvilágában elég sok erre utaló jegy is megjelenik (utalás a felsorolás utolsó három elemére). A savakat csak ez után tárgyalnám: jelentősek, de abszolút elbújnak a fűszeresség és a tannin mögött. Egyértelműen grapefruitos citrusosságot említhetünk ezen a vonalon. Gyümölcsösség van bőven. Nyugodtan írhatunk egy hatalmas adag datolyát, a szilva is abszolút találó, de akár a szilvalekvár is. Sőt, nyugodtan említhetjük a friss szőlőszem ízét is! A bor maradványcukor tartalmát egy bekezdéssel korábban tárgyaltam, annyi kiegészítés kell csak hozzá, hogy kellemesen csúszóssá, könnyen ihatóvá teszi a bort. Lecsengése közepesen hosszú és kellemesen kesernyés, alkoholtartalma ízében nem túl markáns. A szellőzést kifejezetten jól bírja. Ilyen árkategória mellett ne várjunk csodát persze, de nagyon szépen teljesít: négy óra után még nem esett szét, gyanítom már nem is fog. Értékeljünk!
Verdikt: Megéri az árát? Nos, Didliék most egy híján 900ft-ot kérnek érte. Ezért az árért egy olyan bort kapunk amibe csak akkor köthetnénk bele, ha nagyon szőrszálhasogatóak lennénk. A csomagolás kicsit fapados, ez a legrosszabb, amit elmondhatunk róla. Ízvilága mediterrán, fűszeres és különleges. Könnyen csúszik, társasági összejövetelekre – szerintem – egyértelmű befutó: mind árban, mind ízvilágban. Érdemes lehet betárazni belőle pár palackkal, ki tudja mikor kell erőt gyűjteni oroszlánokkal való viaskodásra. Szoktam mondani, hogy érdemes otthon tartani pár üveg költséghatékony Tempranillot. Itt az idő változtatni szólásomon: pár üveg Tempranillot és Agi… Agi… Agiorgitikot! A ctrl+c ctrl+v csodákra képes!
