ezMegMiEz popcorn tüdő, vibráló fapi és turbános gyümölcsök, csukott szemmel 228. TITI Egri Bikavér 2016

ittam: 2019. április

TITI Egri Bikavér 2016
TITI Egri Bikavér 2016

Már régóta érik ez a bejegyzés, mert ha csukott szemmel kell Bikavért választanom, a TITIt viszem magammal, ez tiszta sor. Mégsem írtam még róla hosszan. Most itt egy hosszú a nagypénteki… áhitatra.

Színre kicsit áttetsző, de ugyanakkor mély-lila. Illatra hosszú szellőzés után a középmagas alkoholtartalom (13,5%) a domináns, de bontáskor a vajas illat volt a legerőteljesebb. Itt majd értekezek erről, hogy ezMegMiEz? A választ a szöveg vége felé találhatod.

Ízvilága jóval gyümölcsösebb, mint amit a Bikavéreknél megszokhatunk. Savanykás epret és málnát mondanék leginkább, de megemlíthetjük a csipkebogyót is. A tanninok kicsit visszafogottabbak, elvégre Bikavért a magyar célközönségnek készítenek, szinte kizárólag (azért írom le ilyen határozottan, mert ha nem így lenne, más ízű lenne a Bikavér). Fűszeres is amolyan gyógynövényes beütéssel és az alkohol is tüzesen érződik. Illetve van még valami, amit csak félve írok le, nehogy félreértse bárki is. Balzsam. Anélkül a másik szó nélkül, amivel használnád. Mert a másik szó nem igaz, csak a balzsam. Megbújnak még a hordós-füstös jegyek is a háttérben, csak olyan finoman, visszafogottan. Fontos megemlíteni az ásványosságot is. Nagyon kellemes, hosszú lecsengésű.

TITI (Gál Tibor) saját leírásában szerepelnek a következő szavak: fizimiska, sokszínűség, vagány, lédús, hosszú korty, ja igen, meg izgalmas savak. Igen, az unalmas savak szerintem is uncsik és nem vagány fizimiskájúak. De azért ír hasznos infót is: ötszáz literes hordók és van benne Pinot Noir is. Máshonnan kiderül még, hogy a PN mellett van benne Kékfrankos, Kadarka, Syrah, Cabernet Sauvignon és Franc is. Mármint Cabernet Franc. Nem csak franc. Ja, meg, hogy lendületes. Itt is találunk hasznos infot: ásványos lecsengés. Ez nagyon igaz! Van még a neten máshol is szóvirág, azt mondja vibráló és bomba gyümölcsök! Ha turbánt veszel fel a farsangi buliba, ne viccelődj bomba gyümölcsökkel! Ja igen, még ír olyat, hogy klassz fa. Kell, hogy leírja a klassz szót, mert amúgy a fáról a fatö… meg a fapi… jutna mindenkinek az eszébe.

Másnap (nagypénteken) józanul: Szóval ezMegMiEzAVajasIllat? Az illatért felelős anyagot, diacetilnek hívják. Az almasavbontás (malolaktikus fermentáció in Hungrish) folyamatának eredménye, amikor baktériumok egy bizonyos csoportja a dominánsabb ízű almasavat (amiből amúgy jó sok a zöldalmában is megtalálható, milyen élesen savanyú tud lenni az íze nem?) lágyabb tejsavvá (ami például tejben található, ki gondolta volna) alakítják át.

Ez egy alapvetően természetes folyamat. Érdekesség megjegyezni, hogy ugyanezen anyagot mesterségesen is előállítják és például a popcornban használják adalékanyagként (ha esetleg elgondolkodnál miért, nézd meg miért kezdtem el írni róla). Volt 2000 környékén egy eset, hogy egy popcorn gyár alkalmazottai sorra betegedtek meg, köhögére, légszomjra és egyéb tüdőbántalmakra panaszkodva. Utólag kiderült, hogy a gyártás során a mesterségesen előállított és felhevített diacetilnek való hosszú kitettség (egész nap ilyen levegőt szívtak) okozta az elváltozást. Ezután ezt a betegséget „popcorn tüdőnek” nevezték el. Mármint „popcorn lungnak” nevezték el, ez egy tükörfordítás részemről. Viszont abból a legprofibb.

Normál mennyiségű bor elfogyasztása és/vagy szagol… akarom mondani illatozása közben nem veszélyeztet a „popcorn tüdő” kialakulása. Biztos? Naná, láttál már popcorn tüdős sommeliert? Na ugye! Na várjunk, de akkor mi a helyzet a kopaszodással? Ó jajj…

Verdikt: Megéri az árát? A kedvenc borszaküzletemben 2500-ért vettem legutoljára, most a Didliben 2000-re nyomták le az árat. A rövid válasz igen, megéri. Többször is írtam, már, hogy manapság nagyon elszálltak a Bikavér árak, így ennyit bőven megér. Kellemes, jól összerakott és hosszú lecsengésű. A gyümölcsösséget mindenképp kiemelném, hiszen ez az, ami megkülönbözteti a többi Bikavértől és fiatalosabbá, üdévé teszi, a szó pozitív értelmében.

9 Comments

Add Yours →

[…] A nedű pohárba töltve sötét bíbor színben pompázik és sűrű, mint a vér, a könnyek extra lassú tempóban csordogálnak csak a pohár falán és erőteljesen színezettek! Nagyon! Illatra roppant füstös, hordós, szinte tölgyes. Gyógynövényesen fanyar. Érződik az alkohol erőteljesen. Bőrösség, húsosság, ami az elején sokkal erőteljesebb volt, szellőzés után lágyult. Egy ici-pici levendula még. No, meg vaj. […]