Félgőzön puca okké 230. Mészáros Pál Bikavér Szekszárd 2016

ittam: 2019. április

Szóval úgy indult ez az elemzés, hogy először leírtam, hogyha Dobó Szekszárdi Bikavért ivott volna, akkor most lényegében törökök lennénk, satöbbi satöbbi, átjavítottam, letöröltem és végül eljutottam addig, hogy ez a bor tök jó. Amolyan szakszerűen fogalmazva. Aztán azon kezdtem el gondolkodni, hogy veszek belőle még (nem magamnak) de jött a másnap reggel és az már nem volt olyan jó. De ugorjunk vissza az elejére:

Az illattal bevallom bajban vagyok, mert szimplán nehéz rá bármit is mondani. A 13%-os alkoholtartalom nem igazán érződik az illaton (ezt úgy értem, hogy a 13% manapság alsó-közép mennyiség vöröseknél és nem meglepő, hogy az illatán sem jön elő, viszont ez rímel). Talán egy kicsit gyümölcsösnek mondhatjuk az illatát, talán cseresznye, amolyan haloványan, továbbá van benne egy kis tinta (saját szókreálmány, olvasd el Vili Papát és megtudod, mit jelent). Azóta már megtaláltam a szót: levendula. De ettől függetlenül olvasd el a Vili papát!

Színre élénk piros-rubint, ennek ellenére a könnyek enyhén színezettek és közepes tempóban csordogálnak lefelé. Tehát közepesen testesnek mondhatjuk (maximum). Külön kiemelhetjük a külcsín résznél, hogy dombornyomott az üveg. Ez egy pozitívum. Természetesen inkább alsó kategóriás boroknál használják majomfogónak, de… szép. A címke is elegáns.

Ízre? Őszinte leszek. Amúgy is mindig az vagyok… Az a helyzet, hogy ez a bor nagyon a helyén van. De valahogy úgy van a helyén, hogy nincs benne semmi kirívó. Relatív dominánsak a savak, a tannin kicsit visszahúzódik a háttérben, de amúgy teljesen rendben van. Mondjuk azt, hogy OK. Ez egy szakszó, tudtad? Van benne még egy kevéske, picikét édeskés fanyarság… amolyan fahéjas jelleggel. Kellemes. Cseresznye, eper és érett szőlőszem. Egy picike füstösség. Nem, egyáltalán nem pezseg, de mintha érezném a szénsavat egy picikét a nyelvemen… hmmm… Meg még írjuk le azt, hogy… dobpergés… narancs! Ja. Teljes mértékben. Jól beérett narancs egy adag tüzes fűszerességgel.

A neten találunk érdekes információt: 21 napon át tartják héjon. Finoman macerálják a cefrét, ezért nem oldódnak ki az erős tanninok (én ezt sajnálom) így bársonyos, jól iható bort kapnak (igen, ezért fogja mindenki szeretni, csak épp az nem lesz benne, amit én szeretek: egyediség, kitűnés, különlegesség). Minimum 50%-ban Kadarka és/vagy Kékfrankos kell, hogy legyen benne és egy év tölgyfahordós érlelés ahhoz, hogy Szekszárdon Bikavérnek hívhassák.

A verdikt előtt, összegezzünk egyet! Nos, a fentieket röviden úgy foglalhatnánk össze, hogy a bor kellemes, de egyáltalán nem kirívó. Kicsit gyümölcsös, kicsit fűszeres(-ke), a tannin-sav egyensúly nagyon medián: ezt értsd úgy, hogy nagyjából egyensúlyban vannak (kicsit a sav oldalára borulva azért, ugye magyar borról beszélünk) de csak olyan félgőzön. Az alkoholtartalmat is pont a „félgőzön” szóval összegezhetnénk. Semmiféleképpen nem szeretnék olyan szavakat használni, mint „mesterséges” vagy „vegyi anyagok”, úgyhogy azt írom inkább, hogy úgy „rakták össze”, hogy a tömegeknek nagyon bejövős legyen. Legalábbis aznap.

Verdikt: Megéri az árát? Nos, be kell, hogy valljuk, itt jön be a bor nagy erőssége. 1400Ft a Didliben (borszaküzletekben párszázzal drágább). Ha Egerben akarnál Bikavért ennyiért venni, forró sertészsírral öntenének le és a várfal tövébe hullanál, ha van turbánod, ha nincs. Ugyanakkor, habár Bikavérnek hívják, nincs benne sem túl sok bika, sem vér, legalábbis nem a pucában. Ez sokkal inkább egy amolyan simulós, mindenkinek ÓÓKKÉÉ, elszürcsöljük egy tavaszi estén a fiatalokkal bor (már persze, ha elmúltak 18). Viszont, pont a simulékonysága miatt lesz a tömegek kedvence.