Hello Kitty 415. Lacryma Christi Vesuvio Rosso 2021 Cantine Astroni

Kóstoltam: 2022. március

Jelen bejegyzés szorosan összefonódik az előzővel. Múlt hónapban Nápolyban jártunk és az első bor, amit kóstoltam, habár csodás volt, nem helyi, hanem salento-i (Puglia), erre referálok a következő bekezdésben:

A palack rövid története, hogy a tegnapelőtti csillaglétra által eltérített próbálkozásomat most egy fokkal kitartóbban akartam követni, azaz: ha már Nápolyban vagyunk, helyi bort szeretnék kóstolni… “When in Rome do as the Romans do” alapon… Á, nem, ez nem a legjobb szólás ide, inkább: “Amikor Nápolyban vagy, tégy úgy, mint a nápolyi“… ehh ez egyre bénább…

Egy szó, mint száz, egy nagyobb szupermarketbe betérve találtam olyan bort, ami a tájegység (Campania) szülöttje, továbbá két szempontból roppant érdekes:
Egyrészről a Vesuvio – Vezúv vulkanikus talaja, másrészről a két szőlőfajta, ami a cuvée-t alkotja:

Piedrosso és Aglianico

Piedrosso fürt a Wikipédiáról linkelve
Ugye, hogy piros az a kocsány?
Attribution: Dealmeidar, CC BY-SA 3.0 <https://creativecommons.org/licenses/by-sa/3.0>, via Wikimedia Commons
Piedrosso fürt a Wikipédiáról linkelve
Ugye, hogy piros az a kocsány?

A Piedrosso nevének jelentése szó szerint pirosláb, azért ragadt rá, mert a kocsány színe pirosas, akár a galambok lába. Helyi ősi fajta, rubinvörös színű, gyümölcsös borokat ad.

Aglianico fürtábrázolás a Wikipédiáról linkelve
Attribution: Alexis Kreyder, Public domain, via Wikimedia Commons
Aglianico fürtábrázolás a Wikipédiáról linkelve

Az Aglianico, ha lehet mondani, még izgalmasabb, ugyanis az egyik legrégibb borszőlőfajták egyike, feltevések szerint a rómaiak már az első században is készíthettek eme fajtából bort.

Érdekesség, hogy habár az eredeti fáma úgy szól, hogy az olasz csizma területére még a görögök hozhatták magukkal, DNS elemzések szerint nincs köze egyik mai görög borszőlőfajtához sem, így ha a sztori igaz is, nem bizonyítható. De, mindegy is; a mítosznak nem kell igaznak lennie, ahhoz, hogy az emberek szent meggyőződéssel bizonygassák.

Egyesek “il Barolo del Sud-nek”, vagyis a dél Barolojának hívják, mert szerintük komplexitásban hasonló magasságokba emelkedhet, mint északi társa. Testes, markáns tanninokkal és erőteljes savakkal rendelkező bort ad, fekete bogyós és csokoládés jegyekkel.

Na nézzük, jelen cuvée-nk ilyen lesz vajon?

Szín és illat

Lacryma Christi Vesuvio Rosso 2021 Cantine Astroni pohárba töltve
Lacryma Christi Vesuvio Rosso 2021 Cantine Astroni pohárba töltve

Pohárba töltve rubinvörös színben pompázik valamennyi bíbor beütéssel. A könnyek eszméletlenül színezettek, vaskosak és lassúak.

Illatában üde és florális, mondjuk azt, hogy orgona. Megbújik itt még valamennyi eukaliptusz és menta is. Bontáskor volt egy erőteljes, nem túl őszinte gyümölcsös vetülete, de hála az égnek ez szellőzéssel eltűnt.

Ízvilága

Lacryma Christi Vesuvio Rosso 2021 Cantine Astroni pohárba töltve, könnyesen
Lacryma Christi Vesuvio Rosso 2021 Cantine Astroni pohárba töltve, könnyesen

A kortyban a mindent átható gyümölcsösség dominál, piros bogyósból mondhatunk bármit, ami az eszünkbe jut, nekem a málna és a meggy ugrik ki a leginkább.

Tannintartalma abszolút a háttérbe húzódik, mindössze kevéske fekete teát hangsúlyoznék ezen a vonalon.

Savtartalma jelentős, gyümölcsösségébe szépen belesimul, habár a cigánymeggy mellett a citromhéjat mindenféleképpen hangsúlyoznunk érdemes.

Kevéske mézesség azért még kandikál a korty végén (persze száraz borról van szó, azt a biztonság kedvéért mindenféleképpen kiemelném). Alkoholtartalma közel sem érződik annyira, mint amit a papíron 13%-tól elvárhatnánk és szellőzéssel erősödik egy vaníliás, joghurtos vetület is. Így habár számomra egyáltalán nem hat őszintének, az egyszeri borivó roppant boldogan kortyolgatná! De ne szaladjunk ennyire előre, nézzük először a művészetet!

Bor és művészet

Amint az előző bejegyzésemben, most is a Nápolyi Nemzeti Régészeti Múzeumban készített képeim közül válogatok illusztrációt. Meg kell hagyni, az Aglianico roppantmód felkeltette érdeklődésemet amikor olvastam róla. A belőle készített minőségi bor (ahogy a következő bejegyzésemből kiderül majd) ízvilágának karakterességét, markáns maszkulinitását és mediterrán, tüzes jellegét egy oroszlán szimbolizálná a leginkább.

Oroszlán szobor a Nápolyi Nemzeti Régészeti Múzeumban
(persze azért a fehéregyensúllyal megint varázsoltam kicsit)
Oroszlán szobor a Nápolyi Nemzeti Régészeti Múzeumban
(persze azért a fehéregyensúllyal megint varázsoltam kicsit)

Na, és jelen borunk? Nos, ha egy igazi Aglianico főleg, ami vulkáni talajon termett egy oroszlán, jelen borunk inkább olyan, mint annak a műanyag integetős verziója, egy Maneki-neko; nem Hello Kitty, csak majdnem. Semmi baj nincs ezzel, mindenki mást szeret.

Egy Maneki-neko a Wikipédián
attribution: WClarke, CC BY-SA 4.0 <https://creativecommons.org/licenses/by-sa/4.0>, via Wikimedia Commons
Egy Maneki-neko a Wikipédián

Verdikt

Megéri megkóstolni? Nos, a szupermarketben €5,5-t kértek érte. Az egyszeri borivó boldogan kortyolgatja, hiszen jelen bor gyümölcsössége és az abszolút visszafogottnak ható alkohol és tannin ízérzete mind roppant könnyen csúszóssá teszik ízvilágát. Ezért társasági összejövetelekre ideális választás lehet, pláne ebben az árkategóriában.

Akik viszont többet kóstoltak már és inkább a helyi fajták egyediségére és a terroir hangulatára szomjaznak… azok bizony kénytelenek kicsit céltudatosabban keresgélni. De ez majd a következő bejegyzés témája lesz…