Hogyan vásárolj bort úgy, mint a profik? 4. rész – bort venni évekre

A korábbi három részben körbejártuk, hogyan célszerű társasági jövetelekre és ajándékba vásárolni bort, továbbá leírtam az én borvásárlási módszerem egy egyszerűsített változatát. A negyedik rész arról fog szólni, hogyan érdemes bort választani, ha szeretnéd eltenni évekre.

Hogyan vásárolj bort úgy, mint a profik? 1. rész borítóképe
Kattintva elérheted

Érdemes lehet végigolvasni a korábbi részeket és a boros tévhites írásomat is alapozás gyanánt. Ez kétértelmű, ha-ha! Továbbá nagyon sok olyan információ, amire itt referálni fogok a Château Beychevelle-ről szóló írásomban található.

Szóval hasznos olvasási sorrend:
1, tévhitek
2, korábbi borvásárlós szövegek
3, Château Beychevelle

Kezdjük egy kérdéssel: Miért venne bárki is bort, ha nem akarja most meginni? Érdemes lehet csak azért venni bort, hogy tizenX év múlva igyuk meg?

Hogyan vásárolj bort úgy mint a profik? 2. rész: Bor ajándékba borítóképe
Kattintva elérheted

A korábbi részekben már írtam, hogy elengedhetetlen minden fontos borvásárlásnál a kóstolás. Tehát, mielőtt úgy döntesz betárazol pár drágább palackkal, hogy majd az unokád ballagásán megisszátok, mindenféleképpen találj rá lehetőséget, hogy kóstolj úgymond öreg borokat! Butaság lenne úgy egy több évtizedes projektbe vágni, hogy nem is tudod ízleni fog-e a végtermék!

Azt mondod... Nincs mit kőbe vésni?
Hogyan vásárolj bort úgy, mint a profik? 3. rész borítóképe
Kattintva elérheted

Milyenek az „öreg borok”?

A több évtizedes boroknak alapvetően más az ízvilága, mint a pár-éveseknek. A tanninok tompulnak átmennek egyfajta dohányos fanyarságba, a savak is visszafogottabbá válnak. A gyümölcsös ízek teljesen átalakulnak egyfajta kompótos, főtt gyümölcsös ízzé. Az alkoholtartalom habár nem változik, az alkohol ízének érzete dominánsabbá válhat (illetve jellemzően azzá válik). A bor színe barnásba, téglavörösbe fordul. A bekezdés első mondatában a hangsúly a MÁSon van. Más, nem feltétlenül jobb és nem mindig jobb és főleg nem biztos, hogy számodra jobb!

Fontos a fentieket megszívlelni. Továbbá elengedhetetlen az őszinteség magaddal szemben is! A Château Beychevelle-ről szóló írásomban kiveséztem a pszichológiai okait annak, hogy a drága termékek vásárlásakor az ember hajlamos akkor is pozitívan értékelni az adott terméket, ha az nem is annyira jó. Mindannyian így működünk. Most képzeld el, milyen mértékben torzíthatja az ítélőképességed az éveken át tartó óvatos odafigyelésed? Tehát, mielőtt bármibe fognál vedd rá a fáradtságot (esetleg a pénzt) és vegyél egy palack tizenegynéhány éves bort. Még nem írtam le a bortárolással kapcsolatos alapokat, de olvass utána és győződj meg róla (már amennyire van rá lehetőséged), hogy helyesen tárolták a bort! Kóstold meg és próbálj józanul ítélni! Képtelenség a borokról gyakorlás nélkül tanulni! (Ez amúgy viccesen hangzik: Béla végigtanulta a gimit: folyamatosan ivott. Borszakértő akar lenni. Elképzeled a párbeszédet: „De tanárnő én egész péntek és szombat este csak hajnalig tanultam!”)

Na tehát, visszakanyarodva az eredeti témánkhoz, tegyük fel ízlik és keserédesen rádöbbensz: drága az ízlésed! Mi alapján célszerű bort választanod úgy, hogy az tíz-húsz év múlva is bombasztikus legyen? (Borbasztikus?)

Tapasztalatom szerint (és felettébb komoly kutatómunkám eredményeként) alapvetően három plusz egy dolgot emelnék ki vörösboroknál, ami befolyásolja, milyen hosszú távra lehet eltenni egy bort (fehéreknél a tannin természetesen kiesik):
1, alkoholtartalom
2, tannin mennyiség
3, savtartalom
+1, cukorfok

Az első három dolgot alapvetően egy szóban is összefoglalhatnánk: testesség (olyan értelemben véve, mint könnyedség ellentéte). Meg is fordíthatjuk akár: ha egy roppant könnyed bort teszel el mondjuk 15 évre, könnyen elképzelhető, hogy az élvezhetőség határára kerül. Vagy átesik a bizonyos ló túloldalára. Jó példa erre a Beaujolais. A Gamay borok könnyedek és gyümölcsösek. Alacsony tannin és jellemzően alacsony alkoholtartalommal. Egy középkategóriás Gamay bornál 5 évnél kevesebbet mondanak tárolhatóságra (vagy ha egy franciát kérdezel azt mondja még azon a héten meg kell inni, amikor kikerül).

Miért?

Alapvetően mind a 3+1 fent felsorolt dolog más-más okból, de tartósító hatású. Az alkoholról szinte mindenki tudja, hogy kiválóan prezervál.
A tannin, a csersav voltaképpen antioxidáns, tehát roppantul leegyszerűsítve a dolgot egyfajta természetes tartósítóként működik.
A magas savtartalomról (alacsony PH érték) mindenki azt mondja, hogy elengedhetetlen és mivel mindenki ezt mondja, senki sem írja le, pontosan miért. Viszont, ha belegondolsz, a savanyítás is egy fontos tartósítási eljárás volt régen. Tehát a magas savtartalom hasznos. Fontos kiemelni, hogy a számszerűsíthető titrálható savtartalom és az, hogy te személy szerint mennyire érzed savanykásnak a bort nagyon nagy mértékben eltérhet! Sokkal kevésbé érzed ki a savat, ha magas a bor alkohol és/vagy tannintartalma, a maradványcukorról nem is beszélve!
Végül a cukor: nos, a nagyiék a befőttet telenyomták cukorral régen, amikor még nem egyéb tartósítószert használtak. Miért? A cukor úgymond kiszívja a vizet a mikrobákból, tehát dehidratálja őket és elpusztulnak.

Dan the Humour Harold first of his name

Összegezvén a fentieket: mindenkinek más a preferenciája, van aki a dominánsabb tannint van aki a kraftosabb savakat részesíti előnyben. A maradványcukor (hála az égnek) a minőségi vörösborokban minimálisra tehető. Továbbá 12,5%-os alkoholtartalommal bíró borok is maradhatnak nagyon kellemes ízvilágúak évtizedek után is. Tehát fontos, hogy ezek irányelvek. (A cukrot igazából csak azért említettem meg, mert ahhoz, hogy teljes képet kapjunk elengedhetetlen. Gondoljunk csak a Portóra, vagy akár a Tokajira. Az utóbbinál külön kiemelendő, hogy fehérbor, tehát annak ellenére eltehető hosszú időre, hogy a fehéreknél ez egyáltalán nem jellemző.)

Az íz alakulása

Nem szabad szem elől tévesztenünk azt a tényt, hogy a bor ízéről alkotott véleményünk szubjektív. Tehát nem lehet tételesen kijelenteni és objektív szabályok közé zárni azt, hogy milyen bornak hány év a legjobb. Ettől függetlenül általánosan elfogadott az a vélemény, hogy minden bornál van egyfajta csúcspont, amikor a leginkább kellemes. Ezen időpont után a minősége (értsd: a szakiknak mennyire ízlik) csökkenni kezd. A neten kutakodva milliónyi táblázatot találhatsz borszőlőre lebontva, hogy hány évre érdemes eltenni őket. Egyesek szerint minden egyes bor külön bírálatot kíván, sőt az évjárat is sokat számít. Mások szerint egyesek csak a szájukat jártatják.

Egy kép a Kis Herceg c. könyvből

Azért annyit kiemelhetünk, hogy általánosan elfogadott tény, hogy a vörösborok döntő többségét célszerű palackozástól számított öt éven belül meginni (kivéve azokat a borokat, amiket már eleve palackban is érlelnek). Sajnos csak a legjobb minőségű borokat lehet eltenni igazán hosszú távra (egyesek szerint ez a borok kb 1%-a). Erre mindenki magától is rájöhet. A borok tárolása során alapvetően hasonló folyamatok játszódnak le, mint amikor egy bort szellőztetünk. Tehát ha a borod íze már pár óra szellőzés után szétesik, akkor mit várnál tőle hosszú évek után? Egy trükk is van, ami erre épül: azt mondják, ha egy-két napra hagyod szellőzni a bort és utána még mindig kellemes és élvezhető, akkor érdemes lehet eltenni (egy másik zárt palackot) hosszú távra.

Ok, megvan a bor, hova tovább?

Gondoskodni kell a megfelelő tárolási körülményekről. Erről majd írok egy külön cikket, elöljáróban a három NE (Mi vagyunk a lovagok, akik azt mondják NE!):
1, NE tárold a bort huzamosabb ideig 18C° fölött!
2, NE tedd ki napfénynek vagy más erős fénynek!
3, NE tárolj parafadugós palackot huzamosabb ideig állítva!
Plusz egy kis ne: azt mondják a rezgés sem tesz jót a bornak. Meg azt is mondják a szőlő is jobban nő, ha énekelsz neki… FYI…

Mikor lesz kész a husi?

De most tényleg! Honnan tudod, hogy mikor éri el az íz az optimumot, a csúcsot, mikor kulminál? Ehhehehe. Kulináris kulmináció. Viccet félretéve: ha húst sütsz, tudod mikor kell kivenni a sütőből. Miért? Egyrészről mert sütöttél már húst vagy ezerszer (gondolj csak bele… milyen sokszor) másrészről pedig mert ha nem vagy benne biztos, van módod letesztelni: megszurkálod, megkóstolod.

Nos, a borospalackot szurkálhatod ítéletnapig és gyanítom nem tettél el még tízszer sem tíz évre bort. Ha igen, a szülinapi tortádhoz gyertyák esetén hívj tűzoltót is csak a biztonság kedvéért!

Szóval marad a kóstolás. Ebből következik, hogy ha hosszú távra tervezel és mondjuk évente egy palackot bontasz kóstolásra akkor… Akkor hatos pakkokban kell gondolkodnod, nem egy-egy palackban!

Szomorú hír továbbá, ha tegyük fel évente szorgalmasan megiszol egy üveggel és még szorgalmasabban jegyzetelsz is és tegyük fel rájössz, hogy tavaly érte el csúcspontját a bor… Hát… Akkor még dönthetsz úgy, hogy gyorsan megiszod.

Na, ennyi lenne a fontosság. Egy kiegészítés még:

Bort befektetésnek?

Az igazat megvallva mindig negatív érzésekkel tölt el, amikor olyanokat olvasok, hogy egyesek akár egy autó árát is képesek adni egy palackért. Az ok egyszerű: amennyiben úgy tekintünk a borra, mint egy olyan árucikkre, amit azért fogyasztunk el, hogy az ízérzékelésünkön keresztül örömet, élvezetet adjon… Nos, akkor teljesen egyértelmű, hogy egy bizonyos minőség fölött hiába lépkedünk az árral egyre feljebb, a bor nem tud arányosan több élvezetet adni. Írtam már erről korábban. De ez minden termékkel így van. Rossz, ha szétesik alattad a kocsid de sokkal nagyobb minőségi ugrás innen venni egy átlagosat, mint egy harmincmillásból átülni egy hetvenmillásba. Szóval, ha a borra úgy tekintesz, mint egy fogyasztási árucikkre, akkor az ár/érték arány fontos. Nem azt mondom, hogy olcsót igyál. Mindössze annyit, hogy egy ár fölött hiába fizeted ki a többszörösét, nem kapsz arányosan többet. Maximum dicsekedhetsz. De ha erre van szükséged, az nem jó.

Amennyiben befektetőként gondolkozol… akkor gondolkozz el azon, hogy miért nincs mondjuk gyémánt a tőzsdén? A válasz az, hogy minden gyémánt egyedi. A bor is ilyen. Amennyiben úgy gondolod, évek múlva találsz vevőt a palackjaidra, talán belevághatsz. (De ez már inkább kereskedői véna. Akkor valószínűleg három lábú gumimalacokat is árulhatnál, így is jól élnél.) Pár hete olvastam egy cikket, hogy a bélyeggyűjtemények, meg porcelángyűjtemények eladhatatlanok, pedig ez volt a tuti befektetés pár évtizede.
Szóval, ha bízol a kereskedői vénádban vegyél bort befektetésnek, de talán inkább festményekben gondolkodnék: azokat az évek során nézegetheted és élvezheted őket, így élvezeti tényezővel bírnak. Persze a palackjaidat is nézegetheted, csak épp…

Legyen ez a végszó! Remélem sikerült valamennyi fényt deríteni az alapokra! A kulcs a kóstolás. A kiegészítő cikkek, amiket folyamatosan ígérgettem pedig készülgetnek. Lassan de biztosan!

5 Comments

Add Yours →

Ha szeretnél hozzászólni...