Ez is elérkezett. November első harmadában már karácsonnyal kapcsolatos posztokat írok (persze mire befejezem őket, bőven december lesz, de sebaj). Az apropója az, hogy már november elejétől minden egyes áruházlánc elkezdte az embereket izzítani (és frusztrálni) a karácsonyi ajánlataival, amiket természetesen ilyen-olyan borajánlatokkal tarkítanak.
Jelen posztunkról a borítókép attribution mellett (ami most nincs, mert egyik képkereső sem találja az eredeti művet, aminek ez egy részlete. Amennyiben te vagy a reneszánsz-kori festő, aki alkotta az ikont, vagy freskót, jelentkezz! Addig is csak annyit tudunk, hogy az alkotás neve „Angels offering roses”. Vagy nem.) annyit kell tudnod, hogy a Hogyan vásárolj bort úgy, mint a profik? sorozatom ötödik része. Elszórva a bekezdések között megtalálod a korábbi részek borítóképeit kattintható linkekkel.
A kérdés az, hogy jó ötlet-e bort venni a család idősebb férfitagjainak, megtörvén ezzel a három „dzs” triumvirátus uralmát? Tudod, Jim, Johnny vagy Jack, díszdobozban pohárral, vagy szofisztikáltan single barrel vagy gentleman módjára esetleg trónok harcás fehér gyaloglóként – precíz a fordításom, valljuk be! Természetesen mindenki törekszik a változatosságra, ezért néha bekerül egy könyv vagy sakk készlet mellé, vagy inkább egy nyomtatott fényképes póló plusz egy nagy üveg Jvädászmester vagy unEGYEDicum combóra esik a választás, néha szilvásan. A Glffffenffffiddichfff úgy tartják, az egyik legfinomabb whisky, ráadásul dobozostul árulják, de képtelenek vagyunk lebetűzni.
A töményeket csak leemeljük a szupermarket polcáról és sokkal kevesebb választási lehetőségünk van, ami hatalmas előny azoknak, akik tanácstalanok lennének a borválasztással. Ezt a témát már a pszichológusok is jól körbejárták (ezért van a diszkontláncokban csak maximum egy tucat idény és egy tucat állandó bor a kínálatukban, mert így könnyebben választanak a vevők). Ha érdekel, mit mondtak erről és hogyan kerülheted el, hogy lefagyva állj a polcok előtt, mint szarvas a kocsi fényszóróiba meredve (vagy inkább Buridan szamara), olvasd el a Hogyan vásárolj bort úgy, mint a profik? 1. rész című posztomat!
Szóval, bort karácsonyra? Milyet? Honnan? Mennyiért?
Akár bevalljuk, akár nem, az emberek többsége úgy vásárol ajándékot, hogy előre adott egy „büdzsé”, amit indokoltnak vél és ebből optimalizálja ki a leginkább meglepetés-szerű, hasznos és lehetőleg minél egyedibb és személyesebb ajándékokat. Kivéve persze, ha a célszemély már kért valamit. Tapasztalatom szerint a család idősebb férfitagjainak a legnehezebb a fent említett optimális ajándékot venni, ezért kötünk ki a triumvirátusnál. Ha eldöntötted, hogy idén helyette bort választasz, pár ötlet és tanács:
Amennyiben nem vagy borszakértő (gondolom nem, mert akkor nem olvasnál ilyen bejegyzéseket) én kerülném a legfelsőbb árkategóriás borok vásárlását. Természetesen a legdrágább borokat nem tudnák eladni, ha nem nyújtanának cserébe többet, mint a közép árkategóriában, viszont a kiemelkedő minőség (és az egyéb árnövelő tényezők, pl. felkapott eredet vagy pincészet) egyáltalán nem garantálja azt, hogy a célszemélyünknek ízleni is fog a nedű. Jó analógia a csoki vagy a sonka: nem biztos, hogy a legfullosabb fekete csoki ízleni fog valakinek, ha csak a tejcsokit szereti.
Én mindenféleképpen összeválogatott csomagban gondolkodnék és közép árkategóriás borokban (nem kell számszerűsített árat említenem ahhoz, hogy tudd, miről beszélek). Miért? Mert, ha mondjuk veszel három üveg bort (a három szerintem optimális, nem túl sok és nem is túl kevés) és ha, teszem azt, az egyik nagyon nem nyeri el a tetszését, akkor a többi még mentheti azt a bizonyos menthetőt. Három bort könnyen lehet fadobozba vagy egyéb kreatív módon csomagolni és nem túl nagy ahhoz a mennyiség, hogy később a borélmény még „fejben tartható” legyen.
Tehát én hármasával választanék. Na, de mit? Legyen mindhárom más, de valamiben egyforma. Például egy borszőlőből három különböző borászat bora, mondjuk Syrah vagy Kékfrankos. Célszerű olyan borszőlőt választani, amit az illető szeret. Ha kicsit tanácstalan vagy, azt szinte mindenki tudja, hogy a Merlot-t vagy a Cabernet Sauvignon-t szereti-e jobban; habár én kerülném eme két borszőlő fajtát, pont azért mert mindenki ismeri őket és ezért kevésbé különlegesek, mint karácsonyi ajándék.
Választhatsz három nedűt egy régióból, például három egrit vagy villányit. Ez esetben szerintem célszerű három pincészetet és három különböző borszőlőt választani. Erre lehet variáció egy ország három borrégiójának kiválasztása, mondjuk három Francia: egy palack Bordeaux-ból, egy Bourgogne-ból és egy a Rhône völgyéből.
Petrény Syrah 2015 Dula Bence Egri Kékfrankos (Gőzmalmos) 2009 Egri Korona Borház Egri Cabernet Sauvignon Selection 2013 Barrique
Eruzione 1614 Nerello Mascalese PLANETA 2016 Cos Pithos Rosso 2016 Vittoria D.O.C. Sicilia Cusumano Benuara Tenuta Presti e Pegni Sicilia DOC 2017
Cuvée des Cardiniers Châteauneuf-du-Pape 2018 Réserve Mouton Cadet Médoc Baron Philippe de Rothschild 2011 Château Capendu Corbières 2001
Persze jó ötlet lehet a borok csatája is: Egri Bikavér vagy Szekszárdi? Bordeaux vagy Bourgogne? (Itt jó ötlet két olyan régiót választani, amik között kiélezett versengés van, habár itt lehet, előítéletekkel fog rendelkezni az ajándékozott személy. De mire valóak az előítéletek, ha nem arra, hogy lebontsuk őket, nem igaz?) Ha csatára adod a fejed, szerencsésebb a 2×2-es felállás és lehet ötletesen csomagolni. Arra viszont figyelj oda, hogy egy súlycsoport legyen (igen, árban) mindkét fél. Esetleg lehet mindkét párosnak egy „erősebb” és egy „gyengébb” tagja is, akik egymással mérkőznek.
Szent Andrea Borház Áldás Egri Bikavér 2017 TITI Egri Bikavér 2016 Takler Bikavér Szekszárd 2016 Mészáros Pál Bikavér Szekszárd 2016
A külföldi boroknál egy dolog miatt légy elővigyázatos: sajnos a legtöbb magyar szupermarket a legolcsóbb és így a leggyengébb minőségű külföldi borokból vásárol (csak) be. Lehet, kivételes esetben sokkal jobban jársz, ha borkereskedésbe mész segítségért, viszont vigyázz, mert ott hajlamosak rásegíteni, hogy a ló másik oldalára essél át.
Természetesen minden pincészet előrukkol saját díszdobozos válogatásokkal is. Mivel ez egy késztermék, kevésbé tartom eredetinek, mintha te magad válogatnád össze. Tekints rá úgy, mint a virágszedésre! Ha te magad gyűjtesz vadvirágokat, többnyire sokkal jobban örülnek neki, mintha egy virágárus idejét fizetted volna ki és így van ez annak ellenére, hogy a saját csokor többnyire kevésbé esztétikus. A figyelmed és az időd többet ér ugyanis, mint a tökéletesség. Ez lehetne akár a „tökéletes” karácsony mottója is. Így lehet, akkor jársz a legjobban, ha kifürkészed és megveszed a három kedvenc borát, ehhez viszont nincs szükséged ehhez hasonló posztok olvasgatására. 😉