Hordótan és Francesco felesége 318. Auténtica Reserva Rioja 2015 Pagos del Rey

kóstoltam: 2019. december

A palack rövid története helyett egy kis bevezető. Sokszor szoktam hangoztatni, hogy a Tempranillo az egyik kedvenc borszőlő fajtám, ezért örömmel töltött el, hogy a Didli eheti idénykínálatába bevett egyet, ami végre nem a dirt cheap kategóriába tartozik. Természetesen azt is gyakran hangoztatom, hogy a három eurós Tempranillokat is szeretem (többnyire), de most felcsillant bennem a remény, hogy hátha szakítanak a legalsó árkategóriára való fókuszáltsággal. Legalábbis a „külföldi” boroknál. A magyaroknál már jól tudnak differenciálni, ideje lenne a többivel is. Haladjunk sorjában!

Külcsín: A csomagolás ízléses, Az elülső címkéről kiderül a Reserva besorolás (ami azt jelenti, hogy legalább egy, de maximum két évet töltött a nedű hordóban és legalább két évet palackban érlelve.) Kiderül még a 13,5%-os alkoholtartalom és a pincészet. Erre még később referálok. A hátsó címkén egy rövid elemzést találunk, ami kandírozott gyümölcs és kakaó/csokoládé aromát ígér. No, meg persze hordót, no brainer. Leírja továbbá, hogy 18 hónapot töltött a nedű amerikai tölgyfahordókban. Itt érdemes megállni. Miért?

Rövid hordótan

Az Assennato Liberty Eloro DOC Nero d’Avola 2017 posztom egyik képe, stílszerűen hordókkal
Kattintva elérheted

Habár hordót nem csak tölgyfából lehet készíteni (az egyik legelső, az Assennato Liberty Eloro DOC Nero d’Avola 2017 nevű borról írt posztomban írtam a gesztenyefa hordókról), ez a leginkább elterjedt. Manapság már nem csak a hordó pörkölését, textúráját, de még a pórusok méretét is kiválaszthatja a pincészet, amikor rendel. Egy apró érdekesség: a Barrique hordók mérete (225 liter) és formája (azt ismered) azért olyan, amilyen mert az ilyen méretű és formájú hordót még képes egy ember kezelni (értsd szó szerint: egy darab ember és kézzel, gépek nélkül), amikor mosni vagy mozgatni kell.

Tehát, visszatérve a kiindulási pontra: általában három régióból szoktak tölgyfahordót, illetve a hordó alapanyagául szolgáló tölgyet rendelni, ezek Franciaország, Magyarország (és Románia) és az USA. Itt lehet, hogy meglepődtél, mondjuk két régión is. Az, hogy a francia hordók közkedveltek, egyértelmű, nem sok magyarázni való van rajta. A magyar hordóknak annyi előnyük van, hogy minőségben (közel) ugyanolyanok, mint a franciák, de kitalálod? Olcsóbbak. Az amerikai tölgyfahordókat elsősorban whiskyk készítéséhez használják, két okból. Persze szeretik a whiskyt és sokat csinálnak belőle, a másik ok viszont, hogy sokkal karakteresebb ízvilágot kölcsönöznek a nedűknek, mint a fent említett két régió hordói. Továbbá olcsóbbak is, mint a francia hordók.

Tehát, visszaugorva a hordós kérdésünkre: gyanítom, hogy az elsődleges szempont az ár lehetett, míg a másodlagos, a karakteres ízvilág. Talán meglepődhetsz (én megtettem), hogy 18 hónap érlelést kapott. Nem tizenkettőt, az költséghatékonyabb lett volna és nem 24-et, hogy ráírhassák a Gran Reserva besorolást. (A Crianza, Reserva, Gran reserva besorolásról írtam már a 2012-es Baturricáról szóló posztomban.) Gyaníthatóan az történhetett, hogy bizonyos időközönként azért ellenőrizték a nedű ízvilágát és… amúgy jó munka lehet nem?
Francesco, már megint be vagy rúgva! – Kiáltja az asszony, majd felé hajít egy tányért
De, én csak egész nap keményen dolgoztam! – válaszolja a férj elugorva a tányér elől.
Szóval, gyaníthatóan arra lettek figyelmesek, hogy ha hosszabb ideig még érlelnék, bent hagynák a hordókban, már túl sok lenne a jóból, így lepalackozták.

Auténtica Reserva Rioja 2015 Pagos del Rey

Auténtica Reserva Rioja 2015 Pagos del Rey
Auténtica Reserva Rioja 2015 Pagos del Rey

A nedű – pohárba töltve – közepes rubin színben pompázik minimális barnával a peremen. Meglepően olajos érzetet kelt. A könnyek teltek, enyhén színezettek és közepesen lassú tempóban csordogálnak csak a pohár falán. Az illatában valóban megjelennek a kakaós, fekete csokoládéra emlékeztető illatok, dohányos és gyógynövényes fűszeresség és hordó, hordó, hordó! Roppant karakteresen! Az átlagos alkoholtartalom kipárolgása meglepően erőteljesen érezhető. A címkén említett kandírozott gyümölcs már kevésbé.

Az ízek előtt érdemes mindenféleképpen kiemelni a dekantálás fontosságát. Persze az is megteszi, ha felbontod az üveget egy-két órával kóstolás előtt. Hidd el, nagyon sokat számít! Tehát, ízek: Először a karakteres tanninnal kezdeném (bontáskor amúgy a savassága sokkal erőteljesebb volt, már csak ezért is érdemes dekantálni). Az illatoknál már említett dohányosság, gyógynövényesség, fekete tea és a fekete csokoládé uralják a terepet mind a kortyban, mind lecsengésében. A lecsengésnél még barackmagot is említenék. Savai citrusosak, a tannin mellett abszolút másodhegedűs szerepét játsszák, mindössze grapefruit magot emelnék ki. A hordós jegyek természetesen az ízekben is hangsúlyosak, de egyszerűen, mint a faék: tölgy. Ennyi! De felkiáltójellel ennyi! Sőt, inkább, TÖLGY! Ennyi! Egy egész erdő. A nedű alkoholtartalma, habár többé-kevésbé átlagosnak mondható, ízében elég erőteljesen érezteti hatását. Az a másfél év hordós érlelés természetesen a nedű gyümölcsösségén is otthagyta hatását. Vagy inkább fogalmazhatnánk úgy, hogy gyümölcsösségének hiányán. Fekete olívát mindenféleképpen említenék, habár az nem éppen gyümölcs… Ha nagyon megerőltetem magam, talán egy kevéske csipkebogyó. Talán minimális meggy. De inkább tölgy. TÖLGY! Ennyi!

A bevezetőben említettem, hogy a pincészetre még visszatértek. Igazából ez egy olyan vállalkozás, ami több pincét fog össze elég sokféle termékkel, így akár kereskedőháznak is hívhatnánk. A Castillo De Albai Rioja Reserva nevű borukkal még az is lehet, hogy te is találkoztál már a brit áruházlánc polcain (Magyarországon persze).

Verdikt: Megéri az árát? Nos, Didliék most egy híján 2400ft-ot kérnek érte. A válaszom röviden igen. Kicsit hosszabban kifejtve megemlíteném, hogy a nedű valóban hozza azt az ízvilágot, amit a Reserváktól (és Gran Reserváktól) elvárhatunk. Ha nem sok olyan spanyol bort ittál, ami nem a dirt cheap kategória, nagyon, hangsúlyozom, nagyon érdemes megkóstolnod. Már, csak azért is, ha szeretnél egy olyan bort kóstolni, ahol tényleg karakteresen kivehetőek a hordós jegyek. Az egyetlen ellenjavallat az lehet, ha a gyümölcsösebb és/vagy visszafogott tannintartalommal (szóvirággyújtők kedvéért: csak az integrált tanninnal) rendelkező borokat kedveled (aki a szóvirágot szereti, rossz ember nem… á, inkább hagyjuk). Ez esetben jobb választás lehet az állandó kínálatukat képező Baturrica, ami habár nevében Gran Reserva, épp csak…