kóstoltam: 2020. április
A palack rövid története, hogy pár hónapja vettem, hogy majd megkóstolom. Nem vagyok nagy pezsgős, ezért bontottuk fel csak most, szülinapot ünnepelve. Jelen nedű kék címkés társát, a Kék Hungária Extra Dry-t tartom magyar pezsgők terén az ár-érték arány tökéletes optimumának. A két nedűben sok közös van amúgy. Az egyik, hogy palackban erjesztett pezsgőkről van szó. Persze azért nem úgy, mint Champagne-ban (az nemcsak túl drága, kevésbé optimális is lenne), hanem a Méthode Transvasée módszerrel. A Kék Hungária elemzésemben utánaolvashatsz, miben más ez a tradicionális eljáráshoz képest.
Külcsín
Rövid lesz ez a bekezdés, a Hungária pezsgőktől megszokott palackot és parafadugót kapunk. A hátsó címkén talán kicsit túltolták a marketingszöveget, azoknak ajánlják, akik tudják, mire vágynak, és szerintük a nedű savai az élet minden helyzetében magabiztossá tesznek. Erről eszembe jutott egy ismerős régi sztorija, hogy kb. a sárga földig kellett leinnia magát, hogy oda merjen menni egy szép és kedves lányhoz, akivel már egy ideje szemezett egy szórakozóhelyen. Igen, pontosan úgy sült el a dolog, ahogy gondolod!
Rosszmájúságomat félretéve az a maroknyi elejtett szó, amit a pezsgő ízvilágáról említenek, viszont kifejezetten pontos. Amint később látni fogjuk, pezsgőnk markáns ízvilággal rendelkezik, valóban zöldesen csillogó szalmasárga színe van és minden bizonnyal 11,5% az alkoholtartalma is. Előfordult már olyan bor és pezsgő címke bőven, ami negyed ennyi hasznos infót nem tartalmazott. Na, nézzük az elemzést!
Szín és illat
Amint feljebb említettem telt szalmasárga színben pompázik a nedű egy picike zöldes árnyalattal. Iciri-picirivel. A könnyek extra gyorsak, de (alacsony) alkoholtartalmához képest egészen (átlagosan) teltek.
Illatában meglepő módon az ásványosság dominál leginkább. Ezután a fanyarságát kell kihangsúlyoznom, ami szintén karakteres, ezen a vonalon barackmagot és mandulát említenék.
A háttérben megbújik valamennyi visszafogott, illékony floralitás is, mondjuk rá azt, hogy bodzavirág viszont a szárított gyümölcsökre, főleg az aszalt barackra emlékeztető illatok kifejezetten karakteresek. Szintén jelen van egy halovány, kellemesen savanykás, citromhéjat idéző illat is. Ha már a szubtilis illatoknál tartunk, említsünk egy kevéske brióst is.
Korábban már említettem, hogy pezsgők kóstolásánál az illatot csak akkor leszel képes megfigyelni, ha a nedűt fehérboros pohárból (hardcore kóstolóként akár Pinós pohárból) iszod úgy, hogy nincs már benne bubi. Azt hogy csináld? Olvasd el a Martini Asti elemzésem!
Ízvilága
Külön hangsúlyoznám, hogy isteni szerencse eredményeképp jelen palackunkat pont egy Kék Hungária Extra Dry után bontottuk. Isteni szerencse és a preferenciám eredményeképp, hogy pontos legyek. Ez nagyon jól jött, mert jelen nedű ízében kísértetiesen hasonlít fent említett kék címkés társára, csak karakteresebb és fanyarabb. Erre még később visszatérek.
Ízvilágában is az ásványosságot és a domináns fanyarságot emelném ki. Utóbbinál is mondhatunk mandulát, barackmagot, szőlőmagot, de a grapefruit mag viszi a prímet! Kész magtár! Félve ugyan, de ezen a vonalon megemlítenék egy kevés fahéjat. Ásványosság terén amúgy meg krétát jegyzeteltem magamnak, most gyorsan továbbírok, mintha mi sem történt volna. Sav vonalon természetesen a citrusossággal kell kezdenünk, írjunk itt is citromhéjat, pink grapefruitot és talán kevéske narancsot a lecsengésében. Gyümölcsösség szempontjából egyértelműen zöld almát hangsúlyoznék, viszont szellőzés után, szoba-hőmérsékletűre melegedve már találunk benne kevéske ribizlit és epret is, főleg ha már sokat ittunk. Alkoholtartalma egész dominánsan képviselteti magát ízvilágában is. A maradványcukorról a következő bekezdésben olvashatsz.
Technikai adatok
Imádom a Törley pezsgőgyárban (Ők csinálják többek között a Hungáriát is), hogy alapos és részletes adatlapokkal szolgálnak pezsgőikhez. Jelen nedű 5,4g/l savval rendelkezik. Ez bor esetében relatív magasnak számítana (vagy félszáz egyéb tényező függvényében), pezsgőben viszont már kevésbé. Itt érdemes kiemelni, hogy a Kék Hungária esetében ez a szám egyezik ugyanúgy, mint az alkoholfok. Maradványcukor (vagy mondhatjuk úgy is, hogy az expedíciós likőr vagy dozázs – jajj de bután néz ki magyarul – eredményeképp jelen lévő) cukortartalom jelen nedű esetén 10g/l. Jóval kevesebb, mint kék címkés társánál. Kiderül még, hogy jelen pezsgő túlnyomó részben Chardonnay és ez az utolsó információmorzsánk. Annyit még érdemes kiemelnünk a verdikt előtt, hogy 2019-ben bronzérmet kapott a Decantertől, ami egyrészről szerintem jelentős elismerés, másrészről teljes mértékben indokolt, de azért ne szaladjunk ennyire előre!
Pezsgő és művészet
Jelen pezsgő ízvilágának képi megjelenítésére Gustav Klimt Medicine nevű képének egy részletét választottam. Habár színvilágában Klimt többi munkájából már jól ismert, szinte fénylő aranysárga árnyalat jobban illene jelen nedűnkhöz, a hölgy erős karaktere, már-már férfiasnak ható keménysége jól szimbolizálja a pezsgő ugyanezen aspektusát. Értékeljünk!
Verdikt
Megéri az árát? Általában ugyanannyiért árulják, mint kék címkés társát, 2000-2500ft körül mozog az ára. Ha egy mondatban kéne összefoglalnom, úgy tudod elképzelni ízvilágát, mint a Kék Extra Dry kevesebb édességgel és még több fanyar karakterrel. Tekintettel arra, hogy kék címkés társa az egyik kedvenc pezsgőm és szeretem a karakteres ízvilágú nedűket, egy hangyányi részrehajlással ugyan, de válaszom egy határozott igen! Jelen nedűre is igaz, hogy arany (vagy inkább telt szalmasárga) optimumot képez a minőségi és az elérhetőbb árú pezsgők között. Erős karaktere viszont azt eredményezheti, hogy a félszáraz, gyümölcsös ízesítésű és egyéb csodapezsgőkhöz szokottak talán túl markánsnak találják majd. Még az is lehet, igaza van a címkének: azoknak való, akik pontosan tudják, mire vágynak!
1 Comment
Add Yours →[…] pezsgőt kóstoltunk, a fekete címkés Hungária Grande Cuvée Brut-ot. Volt ott karakter, mint a brut szó végén megnyomott „t”! Ezután kóstoltam egy […]