Kos Sziget Borai 1. rész – 277. Triantafyllopoulos Tempranillo Rosé 2018 és a nyelvtanúk meg a boszorkányüldözés

Kóstoltam: 2019. augusztus

A palack rövid története jelen esetben hosszú, de nem akarlak untatni, a lényegre térek: Kos szigetéről származó borokat akartam inni. Sikerült találni elég sokat. Válogatok, nézelődök (a tájékozódást nagyban megnehezíti, hogy a legtöbb helyi borra csak görögül – és igen, görög betűkkel – van felírva minden esszenciális információ) és belefutok ebbe a palackba.

Tempranillo Görögországban!?? És ráadásul rozé!?? WAAT? Nagyon sokszor hangoztatom, hogy imádom a Tempranillot, ezért alap volt, hogy megveszem… Még akkor is, amikor kiderült, hogy félédes… Hrrr… Vicces érzés, amikor előítéletek hada sorakozik fel elmém harcterének mindkét oldalán… Nézzük tehát!

A borítóképpel kapcsolatban: Látható az itt elemzett két bor, plusz egy harmadik, aminek görögül van a neve, így a fordítását csak a legközelebbi elemzésem elkészülésekor fogom kiszenvedni magamból, továbbá a csodapohár (később kiderül).

Külcsín

Jelen borunkkal kapcsolatban, nos… ahogy említettem, szinte semmi információt nem tudok a címkéről kihámozni, a pincészet nevét is csak egy görög ábécé megfejtőkulccsal tudtam kibogarászni… rosszul. De a Google segített. Az oldalukon erről a borról pont semmi infó, miért is lenne, de nem baj, Tempranillo. Na de rozé? És Görögországban? Ki látott még ilyet? Tudom, hogy ezt már írtam, de lényegében az egész estémet kitöltötte az, hogy újra és újra eszembe jutott, röhögtem pár percet (senki más nem tudta értékelni ezt a vicces helyzetet és így megosztani derűmet).

Visszatérve a palackra, az elülső címke elég modern, ötvözték a szokásos „ceruzarajz a pincészetről és megnevezés” elegáns egyszerűségét a „modern színes borospohárnyom az asztalon és nyár van életérzés” miliővel (minden bizonnyal férfi lehetett a tervező, az asszonyok, ha meglátják a fehér abroszon a borospohár nyomát… hát… nekik nem az az életérzés). Ez tök jó lenne, ha azért el is tudnám olvasni, hogy mi is van rajta. Az elengedhetetlen info azért kiderül: 14% alkohol és emellett félédes… Na azért ez durva nem (ha abból indulunk ki, hogy ez a maradványcukorfok természetes – persze gyaníthatóan nem az)? Tempranillo borszőlő és fogyasztási hőmérséklet. Meg görög dolgok görögül. Görögöknek. A palack parafadugóval volt lezárva.

Szín és illat

Pohárba töltve a nedű… itt álljunk meg egy szóra: a palack rövid történetéhez tartozik a pohár rövid története. Ez röviden: volt. Mármint volt pohár a boltban. Alap dolognak tűnik, de nem az. Sok helyen jártam úgy, hogy akartam venni egy közepesen normális borospoharat a külföldön kóstolt boraimhoz és nem volt. Vagy étteremellátó boltba kerültem és nem árultak… mondjuk harmincnál kisebb tételben.

Tehát visszatérve, pohárba töltve a nedűre mondjuk azt, hogy eperlé színű! A könnyek teljesen színezetlenek, viszont roppant komótosan haladnak csak lefelé, inkább ejtőznek. Nem meglepő, ez a magas alkoholtartalom és cukorfok eredménye. Az illata tegnap édes rózsaillatra emlékeztetett, ma reggelre (nyaralás közben legális délelőtt fél tizenegykor bort inni) inkább egy kellemes diós-mandulás fanyarság és relatív karakteres alkohol illat egyfajta mézes teltséggel.

Ízvilága

Az íznél először azt emelném ki, hogy egy hangyányit pezsgett bontáskor. Az nagyon jó kérdés, hogy ez a borászat által egy tudatosan előidézett dolog volt-e. Itt most lehetne vaktában lövöldözni, hogy igen vagy nem, de a tényen nem változtatna. Idő előtt, de meg kell említenem a pezsgés miatt, hogy a nedű ízvilága teljesen rendben volt, tehát elképzelhető, hogy a válaszunk igen.

Nos, a korty… félédes. Ez az oka annak, hogy maradt belőle mára és még kóstolhatom (helyette egy másik bort fogyasztottunk el, az értékelés után találsz egy rövid összegzést). A magas maradványcukorról nagyon sokszor leírtam, hogy azért hatalmas hátrány, mert tompítja, szedálja az ízérzékelésünket elsősorban a bor savtartalmának érzékelését.

A tanninok alig érezhetőek (ugye rozéról van szó), inkább egyfajta mandulás és diós fanyarságnak lehetünk… nyelvtanúi. A savtartalomból valami minimális érződik csak. Gyümölcs vonalon hosszú lehetne a sor, mert nagyon gyümölcsös, elsősorban az epret emelném ki, másodsorban pedig a cseresznyét. Ez a cseresznye a magas alkoholtartalommal együtt egy cseresznyés Garrone beütést is ad az ízvilágának. Említésre méltó még a málna, továbbá van egy mézre emlékeztető teltsége is. Természetesen erre ráerősít a maradványcukor, ezért a fent említett eper mellé nagyon nyugodtan mondhatunk még eperlekvárt is. Nagyon nagyon eperlekvár. Ha ezt tetézni szeretnénk, gyümölcs vonalon nagyon nyugodtan megemlíthetjük még az érett szőlőszem ízét is.

Az értékelés előtt egy dolog. Nem nevezném magam édes bor inkvizítornak, de (amúgy itt Kos mellett van egy Boszorkánysziget illetve Boszorkányüst-sziget nevű hely) mindig is fenntartásaim voltak minden borral, amik nem… nos, amik nem szárazak. Ez nem változott meg, de jó volt megtapasztalni azt, hogy vannak azért egész… jók. Tehát, értékeljünk!

Verdikt

Ha jól emlékszem a palack ára olyan €7,5 körül volt valahol. Röviden fogalmazva ezért az árért nem igazán éri meg, hacsak… hacsak nem szereted amúgy is a félédes és egyéb… nem száraz borokat, illetve ha vállalkozó szellemű Tempranillo-szerető egyén vagy, aki ráadásul Kos szigetén helyi borokat szeretne kóstolni. Azt viszont könnyen el tudom képzelni, hogy elsősorban idősebb hölgyek, jól behűtve egy nyári estén elkortyolgassák, mondjuk egy epres süti mellé és szépen lassan (vagy épp jó gyorsan, a magas alkoholtartalom miatt) kellemesen becsiccsentsenek.

Dionissos La Culture En Rose 2016

Görög bor, de nem Kos szigetéről, hanem a Peloponnészoszi félszigetről. Rita nézte ki magának és végül azért vettük meg, mert 2017-ben Decanter ezüstérmet kapott. Általában hangsúlyozni szoktam az ehhez hasonló érmek értékének kétes mivoltát (mármint, hogy valóban minőséget jelentenek-e), de a Decanter értékelésében viszont megbízok.

Nagyon kellemes is volt a bor 12%-os alkoholtartalommal, itt is elsősorban a mandulás fanyarságot emelném ki, karakteres savtartalommal rendelkezett, így említhetünk nyugodtan citrusos ízeket, nagyon kihangsúlyozva a narancsot (videójegyzetet csináltam magamnak a tengerparton a homokban ülve és vagy ötször elmondtam nem túl szomjas állapotban; úgyhogy nagyon narancs). Természetesen ez a bor csontszáraz volt és tényleg nagyon kellemesen gyümölcsös. 95%-ban Μαυροφίλερο borszőlőből van (érzed a szenvedésem?), a maradék 5% pedig Grenache. Hasonló árkategóriában volt, mint az előző, alapvetően sokkal jobban megéri… kivéve ha Kos szigetéről származó borokat vadászol és imádod a Tempranillot.