Marsi táj 386. Madiran Cave de Crouseilles (Pierre Chanau) 2016

Kóstoltam: 2021. február

A palack rövid története, hogy még tavaly novemberben, amikor A szín illata 375. Cave de Crouseilles Madiran Carte D’Or Grande Réserve 2015 című bejegyzésemet megírtam, egyik ismerősöm rámírt, hogy nagyon érdekelné a dolog, hol lehet Magyarországon Tannatot, vagy Tannat alapú cuvée-t venni? Mondom öööö… Heimann Barbár… éééés ennyi. Viszont nyitva tartottam a szemem és amikor betértem a mAUdaras hypermarketbe ajándék bort venni, magamat is megleptem néhány palackkal. Ez volt az egyik.

A Tannat borszőlő Madiran környékéről származik. A bevezetőben említett posztomban részletesebben is kifejtettem a területről és a borszőlőről való alapvető tudnivalókat, így most egyből a lényegre térhetünk:

Külcsín

Madiran Cave de Crouseilles (Pierre Chanau) 2016 kicsit megtépázott címkéje
Könyvet sem ítélünk borító alapján, nem igaz?
Madiran Cave de Crouseilles (Pierre Chanau) 2016 kicsit megtépázott címkéje
Könyvet sem ítélünk borító alapján, nem igaz?

A palackot parafadugó zárta, az elülső címkén autentikus, tipikusan franciás ceruzarajz köszönt. Ezen kívül két dolog hangsúlyos: Madiran, mint eredetmegjelölés, illetve egy stilizált aláírás: Pierre Chanau. Ha a palack hátulján egy külön matricán nem említenék meg az importőrt (meg azt, hogy fekvő helyzetben tartsuk és három éven belül fogyasszuk borunk… ó, a fenébe!) csak a szemfülesebbeknek tűnne fel, hogy bizony a gall hypermarket saját márkás termékéről van szó!

A hátsó címke informatív, kiderül a cuvée összetétele: Tannat, Cabernet Franc és Cabernet Sauvignon, lényegre törően és helyesen intenzív fekete bogyós gyümölcsöket és fűszerességet említ (persze szigorúan csak franciául), többek között grillételekhez ajánlja. Csodálatos választás! Kiderül még a 13,5%-os, felülről átlagos alkoholtartalom is.

Szín és illat

Madiran Cave de Crouseilles (Pierre Chanau) 2016 pohárba töltve
Madiran Cave de Crouseilles (Pierre Chanau) 2016 pohárba töltve

Pohárba töltve a nedű már-már feketébe forduló mély cseresznye színben tündököl. A könnyek teltek, erőteljesen színezettek és lassított tempóban csordogálnak csak a pohár falán. Illatában a mindent elsöprő tintásság mellett meglepően sok földesség is helyet kap, ezek mellett sorolhatunk még avart, dohányt, füstösséget, fekete borsot, az alkohol markáns kipárolgását és egy csipetnyi mézes teltséget, sőt még bőrösséget is. Igen, ezt mind. Én is meglepődtem az illata komplexitásán. Csapjunk még a sor végére egy kevés szantált is!

Ízvilága

Madiran Cave de Crouseilles (Pierre Chanau) 2016
Beugratós kérdés: Melyik oldalon van a vaku? Nem, pont a másikon!
Madiran Cave de Crouseilles (Pierre Chanau) 2016
Beugratós kérdés: Melyik oldalon van a vaku? Nem, pont a másikon!

Nem lenne túl elegáns az alkohollal kezdeni ugye? Kezdjünk az alkohollal! Pincehőmérséklet fölé melegedve borunk alkoholtartalma eszméletlen tüzességgel járja át a kortyot! Habár ezzel egy bekezdést előreszaladok, de markáns gyógynövényes beütésével párosulva az alkohol egyfajta gyógynövénylikőrös (persze csak szigorúan szárazan) alapjelleget ad neki.

Tannintartalmára áttérve sorolhatunk lényegében bármit, ami a csövön kifér. Elvégre Tannatról van szó nem igaz? Hogy ne írjuk le a fél borszótárt, szorítkozzunk csak a már említett jókora adag gyógynövényességre, a fekete teára, fekete olívára, majd a gyümölcsösség leple alatt említsük az áfonya, a szeder és fekete ribizli héjas ízeit! A sor végére írjunk még barackmagot csak, hogy legyen valami unorthodox is!

A beérett szőlő mézes zamata még mindenféleképpen kiemelendő, kellemes teltséget adva borunknak, lágyítva a tanninok szárító és extrémül markáns ízvilágát. Teljesen száraz a borunk, azért a biztonság kedvéért ezt megemlítem.

Persze ennyi tannin és alkohol mellé kellenek a savak is, hogy borunk egyensúlyban maradjon. Meg is vannak, de csak olyannyira kiérezhetőek, hogy struktúrát adnak a bornak. Tulajdonképpen csak mandarint és vérnarancsot említhetünk ezen a vonalon.

Fűszeressége roppant markáns, a fekete bors mindent elsöprő! Sajnos ezen a vonalon kell megemlítenünk borunk kevésbé kellemes tulajdonságait is. A kén sajnos olyan szinten érződik, hogy akár az egyszeri borivónak is feltűnhet. Mellette van még egy fémes mellékvetülete is az ízvilágának, ami gyaníthatóan a markáns tannintartalom miatt ennyire erőteljes. Habár az utóbbi teljes mértékben tolerálható, sőt illik az ízek kavalkádjába, a kén egy hangsúlyozandó negatívum.

Visszatérve arra, amit a hátsó címke alatti matrica említett: három éven belül fogyasszuk el… Nos, érdekes kérdés. Alapvetően egy (relatíve) hosszú ideig érlelhető bornak mondanám jelen példányunkat, főleg árkategóriájához mérten. Ennek ellenére gyaníthatóan a fekete bogyós gyümölcsök ízei hangsúlyosabbak lehettek, amíg még fiatalabb volt borunk, továbbá gyógynövényessége és dohányossága mindenféleképpen visszafogottabb kellett, hogy legyen. Igaza van a címkének? Gyaníthatóan egy sztenderd eljárás és nem egyéni értékítélet miatt került rá a mondat. Szóval, azt mondanám, preferencia kérdése.

Bor és Művészet

Nos, ha nem választottam volna már festményt, akkor itt most egy marsi tájról készített képet látnál (a linkre kattintva a NASA egy képe jelenik meg). Borunk fűszeressége, markáns ízvilága és nem utolsósorban fémessége miatt kijelenthetjük: ha a Mars bor lenne, biztos ilyen lenne… szerintem persze! Na, de inkább vegyünk magunkat komolyan! Tehát:

Festménynek most Léon Eugène Maxime Faivre Envahisseurs című képét választottam. Borunk elementáris erejét, dinamizmusát és karakterét nagyon jól jelképezi a központi férfialak mozgásának lendületes ábrázolása.

Léon Eugène Maxime Faivre Envahisseurs című képe a Wikipédián
attribution: Léon Maxime Faivre, Public domain, via Wikimedia Commons
Léon Eugène Maxime Faivre Envahisseurs című képe a Wikipédián

Most választottam zenét is. Eredetileg valami keményebb metálban gondolkodtam (borunk ízvilágának fémes vetülete, fűszeressége és roppant tannintartalma miatt), gondoltam keresek egy francia rockbandát és stílszerűen leírom, hogy vannak gallok a La vie en rose-on túl is. Meglepő módon vannak sőt, némelyikük egész élvezhető zenét produkál, de végül viszont valami kevésbé extrémet választottam: a Rebel Yell egy feldolgozását, a dope nevű zenekar előadásában.

Rebel Yell a dope előadásában

Verdikt

Megéri az árát? Nos, az eredetileg is kedvező összeget most egy készletkisöprés eredményeképp röhejesen alacsonyra csökkentették, így 1349ft-ért jutottam hozzá egy palackhoz. Amúgy még az eredeti (kb. kétezer Ft körüli) árán is megérné, hiszen a Tannat kuriózum, borunk roppant karakteres, nagyon a helyén van, ha szereted a tanninhangsúlyos borokat (ezen a ponton kérlek vedd hozzá, hogy ezt egy olyan ember írta le, akinek összefut a nyál a szájában, ha valaki figyelmezteti egy bornál, hogy „kilóg a tannin” – megtörtént eset). Sajnos a kén problémás, de ebben az árkategóriában szerintem ez egy bocsánatos bűnnek tekinthető.