Kóstoltam: 2023. május
A palack rövid története helyett: Miért épp most választottam, hogy írjak róla elemzést? Nos, ha rendszeresen olvasnád az oldalt, akkor bizonyára feltűnt, hogy nincs új olvasnivalód… Idő híján ritkán írok mostanában. Ezért gondoltam most valami olyat kóstolok, amit biztos imádni fogok. Egy Gál Lajos Bikavérre esett a választás…
Aztán mikor kivettem nézem, foltos a címke, hátul még ragad is picit az üveg. Bizony a borhűtőben valamelyik palack szivárgott a dugón keresztül és ráfolyt. Az öreg borok jellemzője, a parafadugó jellemzően hamarabb adja fel a harcot mint a nedű. Mivel nem sok ilyen idős bort tárolok itthon, könnyű volt megtalálni a tettest.
Jelen Pinóhoz hasonló öreg borokat manapság már csak barátokkal szoktam bontani, a jó még jobb, ha megosztjuk, de neki most eljött az ideje. A dugón keresztül szivárgás persze egy hatalmas felkiáltójel, ami aggodalomra ad okot (hiszen ha nem zár rendesen, például levegővel érintkezhet a bor, ami könnyen hazavágja), de tekintettel arra, hogy bejegyzést olvashatsz róla nem lövöm le a poént, hogy happy end lesz a sztori vége.
A palack amúgy édesapámon keresztül került hozzám Franciaországból, ahol végig borospincében, megfelelő körülmények között tárolták. Itt érdemes megemlíteni, hogy az évjárat félig becslés, hiszen a palackon az évszám az „ezüstérem” felirat mellett szerepel, így előfordulhat, hogy egy vagy két évvel még idősebb. Illetve fene tudja, az is lehet, hogy csak szerencsétlen megoldást választottak az önreklámozásra. Amúgy Alsace-ról a legfontosabb tudnivalókat a Arthur Weysbeck Pinot Noir 2018 Vin d’Alsace-ról szóló elemzésemben már összegyűjtöttem, ha kíváncsi lennél.
Na, haladjunk sorjában!
Külcsín
Az „Elzászi fuvola” palackot záró parafadugó tetejét bizony már belepte a nemes penész. Semmi gond, pengével eltávolítottam. Natúr szeretem a borokat, na de azért nem ennyire! Aztán a Bilame-ra került sor. Ha kíváncsi vagy, mi az, az egyik ’85-ös Burgundi elemzésem (ez úgy hangzik, mintha több lenne, sajnos csak egy van, szerencsés vagyok, de nem annyira!) bevezetőjében hosszabb leírást találsz. A megfelelő eszköz és gyakorlott bontási technika (kis önfényezés) eredményeképp a dugónak egyben sikerült kijönnie. A külcsínre visszatérve, a címkék képi világa érdekes, de nem különösképp említésre méltó.
Szín és illat
Pohárba töltve kifejezetten világos cseresznye színben tündököl, természetesen erős barnával a peremen, ez korral jár. A könnyek meglehetősen teltek és komótosak.
Illatában a fűszeresség dominál, de inkább amolyan elmosódottan. Esetleg a fekete borsot és eukaliptuszt emelhetjük ki. Mellette az alkohol kipárolgása még szédeleg, kevéske, enyhén gyümölcsös, kellemes savannyal, mellettük az öreg borokra jellemző kompótosság még kandikál. Egye fene, pukkasszunk polgárt, írjuk még a sor végére a sárgabarackot! Kiemelném, hogy ilyen korral, a bevezetőben említettek után hatalmas szó, hogy illata kifejezetten élvezetes. Roppant fontos tényező továbbá, hogy habár a dugón borkőtől kezdve minden volt (no meg a palackról direkt nem töröltem le a fél évszázados port), a bor tiszta és üledékektől mentes.
Ízvilága
A kortyban először a gyümölcsös savak dominálnak, ezeket követi a fűszeresség, majd a tannin maradványai. Lecsengésében visszatérnek a savak citrusosabb vetületei.
Ezeket bővebben kifejtve gyümölcs vonalon cseresznyét, almát és az illatoknál említett barackot mondanám. Lecsengésében a jó adag ribizli, cigánymeggy és csipkebogyó mellett pink grapefruit is megbújik. Mindent áthat az érett gyümölcs telt zamata. Fűszeressége sajnos túlontúl elmosódott ahhoz, hogy bármit is kiemeljek. Öreges tanninjaiban kevés barackmagot találunk hangyányi fekete teával. Alkoholtartalma minden bizonnyal mai mértékkel mérve alacsony kell, hogy legyen (nagyon maximum 12%-ra saccolnám, a címkén nincs infó feltüntetve), ízvilágában is szépen bújik meg.
A roppant hosszú szellőztetést meghálálta amúgy, kiforrottak, összeálltak az ízek. Ezt csak azért hangsúlyozom, mert vannak akik öreg boroknál rövid dekantálást javasolnak. Nekem a tapasztalatom az ellenkezőjét mutatja, de persze azért ésszel kell csinálni. Mindenesetre másnap (köhömm…) kóstolva még egy pohárnyit teljesen hibátlan. Öreg, mint az országút és csodálatos!
Bor és művészet
Borunk ízvilágához a Soul Bossa Nova című dalt választottam Dan Baraszu és Dave Ellington előadásában. Miért? Mert örökzöld és nem utolsósorban megunhatatlan. Az eredeti verzió 1962-ben látott napvilágot.
Verdikt
Megérte megkóstolni? Jelen helyzetben a kérdés kicsit bugyutának tűnik. Ha valaki a sztori elejét elkezdené mesélni, nem sok jót várnék befejezésül, a bor mégis megörvendeztetett. A Vaucher Père et Fils Pommard Réserve numérotée 1985-ről szóló elemzésemben már említettem, mennyire lenyűgöz, hogy a hűvösebb klímás Pinot Noir milyen kiegyensúlyozott ízvilágot képes produkálni még hosszú palackos érlelés után is. Jelen esetben ez közel ötven év, azaz majdnem fél évszázad! Ha valami, na ez aztán agyeldobós!
