Kóstoltam: 2022. november
A palack rövid története, hogy ajándékba kaptam, édesapámon keresztül jutott el hozzám, egyenesen Franciaországból. Hosszú palackos érlelése során (’85-ben születtem és habár még mindig azt mondom az ekkori borokra, hogy harminc évesek, pedig már egy ideje nem…) végig szakszerűen, borospincében tárolták. Kiegészítésnek megemlíthetjük még mellé, hogy mivel – hála az égnek – több hasonló kaliberű „idős” palacknak kezdődött már így a bevezetője; amikor a pincében járok, mindig hozok haza egyet, hogy amikor számomra igazán fontos emberek látogatnak, felbonthassuk. A jó még jobb, ha megosztjuk. A közös kóstoláskor jegyzeteltem és a bejegyzést utólag írom. Apropó, kiemelt palack révén nem egy, három bevezető is dukál!
Bilame
A második bevezető legyen a bornyitóé, megérdemli! (Ha azt a teljesen bocsánatos hibát vétetted volna, hogy a képekről nem ismered fel, nos ez az a fekete fém izé, amire rá van szorulva a dugó)
A neve két vagy dupla pengét jelent. Először 1887-ben lett levédetve az eszköz. Működési elve, hogy a két pengét egy különleges mozdulatsorral a dugó oldalán kell óvatosan egyre lejjebb hintáztatni… ha eleget gyakoroltál és nem nyomod bele a dugót az üvegbe még jobban… akkor a bolygón létező legjobb módszerrel nyithatod ki az öreg palackok koros és nagyon törékeny parafadugóit.
Addig pedig hétköznapi, újabb borok dugóin gyakorolva, szerencsétlenkedve újra és újra az fog végigszaladni az agyadon: nem meglepő, hogy egy nagyon szűk wine-geek réteget leszámítva senki nem tudja mi ez a cucc. Párizsban sikerült találni egy darab helyen egyetlen utolsó darabot. Azóta akárkivel beszélgettem, csak nézett rám, mi ez. Viszont elég egy üveg öreg boron próbálkoznod és ha sikerült elsajátítanod a megfelelő technikát… igazi kincs!
Pommard 1985
Pommard Burgundiához tartozik és habár a Côte-d’Or – Arany Lejtő – része, a maga alig több mint félezres lélekszámával az átlagos boros könyvekbe nem kerül be, még az önvédelemre is alkalmas Le Grand Larousse du Vin is csak említést tesz róla. Persze az alaposság kedvéért a könyvespolcon nem álltam meg itt. Agyagos-meszes talaj és 280m-es tengerszint feletti magasság jellemzi. A borvidék többi borától jellemzően magasabb tannintartalma különbözteti meg. A borszőlő természetesen Pinot Noir, a biztonság kedvéért azért leírtam.
Az évjáratot van aki legendásnak mondja (habár érdemes az ilyen kijelentéseket egy csipet sóval kezelni – anglicizmus egy francia bornál? Merész lépés), mindenesetre tény, hogy a tél és a tavasz is megdöbbentően fagyos volt (januárban mértek -30°C fokot is) amit egy nyár-végi roppant szárazság fejelt meg. De nézzük inkább a bort, ezért vagyunk itt nem?
Vaucher Pére et Fils Pommard Réserve numérotée 1985
Külcsín
Egy ilyen kaliberű bornál talán ez a legkevésbé kiemelendő, de haladjunk szokás szerint metodikusan. Sorszámmal ellátott palackról van szó, ami akkortájt még azt jelentette, amit jelentenie kell. Az évjárat lyuggatva van rajta, vadnyugati atmoszférát adva az amúgy minden szempontból tradicionális címkének. A dugó gyönyörű állapotban és főleg egyben jött ki a bilame-nak köszönhetően, de biztos vagyok benne, hogy bármilyen más eszköz széttrancsírozta volna.
Szín és illat
Jobb híján ezen bekezdésben lövöm le előre a poént, hogy dekantálóba töltve boldog megdöbbenéssel tapasztaltam, hogy szinte semmi lerakódás nem volt a palackban. Nagy szó? Orbitális! Mind a bor minőségéről, mind a tárolás szakszerűségéről nagyon sokat árul el!
Pohárba töltve mély rubin színben pompázott, kevéske barnás-téglássággal a peremen. A könnyek – maradnék a jegyzetemben írt nyers-őszinte szóhasználatnál – ultra-brutál lassú tempóban… inkább ejtőztek, mint csordogáltak a pohár falán.
Illatát a fűszeresség uralta – borsot és borsmentát emeltem ki ezen a vonalon – amiket gyönyörűen egészített ki a markáns dohányosság, no meg persze az avar. Természetesen öreg bor révén az őket jellemző kompótosság is ott figyelt a háttérben.
Az esemény hevében egy Burgundit bordeaux-i pohárban fényképeztem és kóstoltam. Kérlek nézd el eme baklövésem! Ha már korábban feltűnt, jelentkezhetsz nálam az ajándék pacsiért!
Ízvilága
Fűszerességével kezdeném, dominanciája révén, ezt fejelte meg kevéske füstösség és fahéj. Savai habár még mindig karakteresek voltak, csak a csipkebogyót emeltem ki ezen a vonalon.
Gyümölcsösséget ennyi éves bornál csak visszafogottan említhetünk a rájuk jellemző kompótosság mellett, így csak a cseresznyét és mazsolát emeltem ki a dobpergés… a körte mellett! Ja.
Miért? Nos, koránál fogva tanninról már nagyon csak rébuszokban beszélhetünk. Ennek maradványai a fent már említett dohány és fahéj is.
Természetesen ízeiben jelentek meg már olyan elemek, amik a figyelmes fogyasztók már nem odaillőnek mondanának, de úgy gondolom ilyen korú bornál ez már több mint bocsánatos. Pláne, hogy csak nekem tűntek fel a társaságból.
Bor és művészet
Borunk ízvilágához most nem festményt kapcsolok. A Hello című dalt Paul Anka előadásában/feldolgozásában. Amellett, hogy borunk fűszeres, dohányos de ugyanakkor letisztult, kifinomult és főleg érett ízvilágát gyönyörűen adja vissza, van egy másik vetülete is a dolognak. A fiatal tőkékről szüretelt, hordós vagy palackos érlelés nélküli Pinot Noirnak sokkal inkább olyan a stílusa, mint az eredeti zeneszámnak Lionel Richie előadásában. Azért kitettem magamért, hogy még a palackos érlelést is szemléltessem… ill, bocs hallattassam. Na, jó legyen inkább a verdikt!
Verdikt
Mivel hasonló kategóriájú boroknál felesleges lenne a szokásos kérdés, egy kis anekdota:
Eddig ilyen korú vörösekből Bordeaux-iakat és Rhône-völgyieket kóstoltam. Kifejezetten érdekes volt azt tapasztalni, hogy a Burgundiak az előző kettőhöz mért visszafogott eleganciája és főleg mérsékelt tannintartalma évtizedek után mennyivel kiegyensúlyozottabb ízvilágot eredményez. Ez a palack érte el nálam, ha a kedvenc Francia régiómról kérdeznének, egy pillanatnyi hatásszünet után a válaszom: Nos, attól függ! (A kedvenc szóra azért belinkeltem azt az elemzést, amiből kiderítheted mi volt az eddigi reakcióm)
