Őszinte 246. Gergely borház Balatoncsicsói Merlot 2017

ittam: 2019. június

Gergely borház Balatoncsicsói Merlot 2017
Gergely borház Balatoncsicsói Merlot 2017

A legutóbbi hétvégén Monoszlón voltam. Pár barátom hozott egy közeli pincészetből Olaszrizlinget. Nagyon kellemes volt és amolyan őszinte: íze alapján egyáltalán nem volt túlkezelve, beállítgatva. Sőt, annak ellenére, hogy fehérbor, mutatott hordós jegyeket is. Persze ezt mind úgy írom le, hogy semmit nem tudok az előállítási folyamatáról. Szóval kóstoltam belőle (folyó bor volt, nagyon kedvező áron), úgy döntöttem átgurulok kocsival (másnap persze, nem kóstolás után), veszek belőle Ritának és megnézem milyen palackozott száraz vörösük van. Ez a Merlot volt az egyetlen. Nem vagyok oda a Merlot-ért, de vettem. Vettem továbbá Szürkebarátot is, szintén palackozottat, mert azt viszont nagyon szeretem. Az ráadásul bio.

A pincészetből gyönyörű a kilátás – itt készült a borítókép – a borház egyből a szőlőtőkék mellett van. Amikor odaértem egy férfi fogadott. Mondtam, mit szeretnék és, hogy nagyon ízlett az Olaszrizling. Tudni kell, hogy pár napja csináltattam egy danswineblog.comos pólót és épp rajtam volt. Meglátta. Egyből elkezdett mentegetőzni, hogy az Olaszrizling jó, de a többi nem. Gyanítom, hogy miért. Én is utálnám, ha valami blogger odajönne okoskodni. (Nem, nem igazán mondtam semmit, a forgalomról, meg az előző napi robogós felvonulásról beszélgettünk de egy ilyen pólós arctól én biztos valami ilyesmire számítanék) Egy fiatalabb lány aztán nagyon kedvesen kiszolgált. Útközben vissza a kocsi felé még megcsináltam a borítóképet. Szóval ez a palack rövid története.

Az üveg különlegessége, hogy hátsó címke helyett egy… kis zászló van az üveg nyakán. Nekem tetszik és szerintem egyedi. Innen tudhatjuk meg a 13%-os alkoholtartalmat és a borház honlapját. Az üvegben teljesen jelöletlen parafadugó volt. Kicsit körbeforgott, amikor toltam bele a dugóhúzót. Aztán a pohárból még halásztam ki egy kis darabot belőle. Apró kezdeti nehézség.

Pohárba töltve mély lila-bíbor, a könnyek nagyon lassan csordogálnak és erőteljesen színezettek. Illatra roppant telt, nagyon szilvás, sőt szilvalekváros! Az alkohol is sokkal átütőbben érezhető az illatán, mint azt a 13%-tól várhatnánk. Van az illatában még egy picinke floralitás és tintásság is.

Nos az íznél egy roppant érdekes dologgal kell kezdenem. El kell töltenie legalább 3-4 másodpercet a számban, hogy bármilyen íz átjöjjön. De aztán szépen lassan érkeznek, mint valami hatalmas hullám. Roppant karakteressé válik az ízérzet, jelentős savakkal. A tannin talán kicsit a háttérbe szorul, de az erőteljes gyümölcsösség és a 13%-nál sokkal tüzesebben érződő alkoholtartalom kiválóan ellensúlyozza! Fűszeres is, amolyan kellemesen. Telt és roppant zamatos. Habár valamilyen sorrendben le kellett írnom ezeket a dolgokat, de ezt ne vedd fontossági, vagy dominancia-sorrendnek (habár nagyjából ilyen sorrendben jelentkeznek az ízek)! Aztán lenyelem és a hullám elcsitul. Azt mondanám, a lecsengése közepesen hosszú. Kicsit hosszabb szellőzés után a tanninok dominánsabbá válnak és átmennek egy gyógynövényes ízbe, nekem ez bejövős. Talán kicsit túl erőteljes lett. A maradványcukrot fölösleges megemlíteni, mert egyáltalán nem jelentős. Száraz, nem csontszáraz, de bőven száraz.

Ki kell hangsúlyoznunk valami nagyon fontosat! Úgy érzem eljött az ideje, hogy egy új kifejezést használjak és ezt definiáljam. Az őszinte bor fogalmát. Korábban már használtam itt-ott, de ez a bor számomra a mintapéldája. Mit is jelent az őszinte bor? Nos, amit fent az Olaszrizlingről írtam, igaz erre a borra is: nincs túlkezelve, beállítva. Kb két óra szellőzés után megjelent egy-két… angulol úgy fogalmaznak: off-smell. Majd magyarul kitalálok rá valamit. Mondjuk azt: mellékillat vagy simán hívjuk szagnak, habár ez erős kifejezés lenne jelen esetben. Ez nem egy pozitív dolog, miért örülök neki mégis? Ez pontosan ugyanaz, mint amikor elkezdesz enni egy almát és mire körbeérsz bebarnul az eleje. Habár ez egy negatívum lenne, örülsz neki: nincs szétkezelve a 21. század legújabb „találmányaival”. Csak egy sima alma.

Verdikt: Megéri az árát? Tudni kell, hogy 1400ft volt. Két dolgot bánok. A pólót, amiben mentem: jó lett volna megkérdezni, vajon mennyit hagyták héjon: gyanítom sokat. A másik dolog, amit bánok, hogy nem egy hatos dobozzal hoztam belőle. Na, majd jövőre, ha arra járok, mindent megkérdezek és legalább egy hatos dobozzal veszek. Neked is csak ezt tudom javasolni!

7 Comments

Add Yours →