Puskapor stopperrel 381. Viña Angela Cariñena Gran Reserva 2010

Kóstoltam: 2020. november

A palack rövid története, hogy a Tempranillo az egyik kedvenc borszőlő fajtám, a Gran Reservák hordós ízvilágától oda vagyok, Aragon borrégiót (aminek a Cariñena borvidék egy része) pedig egyszerűen imádom. Az ildA a héten rakta ki polcaira ezt, a (titkoltan) saját márkás borát, tehát úgy gondoltam teszek egy próbát.

Külcsín

Viña Angela Cariñena Gran Reserva 2010
Viña Angela Cariñena Gran Reserva 2010

A diszkontláncos boroktól már megszokhattuk, hogy (túl) sokat adnak a külsőre. Aranyszín hálóval tekerték be palackunk, de ez a szín a címkén is visszatér vörössel és feketével, amin habár a mintázat dombornyomott, valahol elcsúszott a mérték. A tervezőasztalon minden bizonnyal mesteri volt még, de így az üvegre ragasztva számomra egyszerre keltett kicsit giccses és kicsit gagyi érzetet is. Talán az anyagválasztás, a címkepapír fényessége (a glossy még mindig találóbb) vagy csak az első benyomás miatt, amit az összkép rám gyakorolt a parasztvakító aranyhálóval. A palack nyakán a berlini aranyérem jellemzően az erőteljesen budget borok éke szokott lenni.

Szín és illat

Viña Angela Cariñena Gran Reserva 2010 pohárba töltve
Viña Angela Cariñena Gran Reserva 2010 pohárba töltve

Pohárba töltve a nedű mély cseresznye színben tündököl. Mivel a címke szerint 2010-es borról van szó, próbáltam keresni a téglás árnyalatokat a peremen, minimális sikerrel. Kiegészítés az utolsó bekezdésben. A könnyek teltek, színezettek és kifejezetten komótosan csordogálnak csak a pohár falán. Illatát a kellemes fanyarság uralja valamennyi fűszeresség kíséretében. Az előbbihez jó adag gyógynövényességet, fekete teát, dohányosságot is említhetünk. Talán minimális tölgyet is. Az alkohol kipárolgása viszont a 13%-os papírforma szerinti értéket meghazudtolva képviseli magát az illatban, tüzes temperamentumot kölcsönözve annak.

Ízvilága

Habár savai meglehetősen karakteresek és meglepően gyümölcsös is, kezdjük mégis a tanninnal. Ízének ezen vetülete kifejezetten robusztus és ahogy szellőzik borunk, egyre dominánsabb. A gyógynövényességet emelném ki elsőnek, de a fekete csokoládé vagy száraz kakaó mindenféleképpen hangsúlyozandó még. Megjelenik mellette a dohányosság, fekete olíva, fekete tea és kevéske babérlevél is. A hordós érlelésről árulkodó tölgyesség először félénken bujkált a háttérben, de szellőzéssel egyre jobban körvonalazódott, a füstösség ugyanezt játszotta, csak egy skálával erőteljesebben. Egy óra szellőzés után szinte már füstbomba!

Ezen a ponton kell kihangsúlyoznunk a fűszerességét is. A bors és a fűszerpaprika ízei szorosan kapcsolódnak a füstösséggel és a gyógynövényességgel. Főleg borunk lecsengésében, ami kifejezetten hosszúnak mondható. Még soha nem kóstoltam puskaporral felütött alkoholt, de így tudom elképzelni. Erre visszatérek még.

Savai meglepően citrusosak és erőteljesek. Meglepően, a következő bekezdésből kiderül miért. Ezen a vonalon mindenféleképpen kiemelném a pink grapefruitot, de mellette mondhatunk még cigánymeggyet és ribizlit is. Gyümölcsökben dúskál amúgy is, a fent említettek mellett felsorolhatjuk még a fekete cseresznyét, fekete ribizlit majd zárjuk a sort hanyagul a piros bogyósok gyűjtőnévvel. Alkoholtartalma kifejezetten tüzesen érződik, viszont borunk csak közepesen testesnek mondható. Negatívum, hogy a kén kiérezhető ízvilágában… illetve… erre még visszatérek a művészetről szóló bekezdésben!

Gran Reserva? Valami olyasmi

Mielőtt belevágunk annak megtárgyalására, amire annyit utaltam, egy kis hiánypótlás: borunk egy Tempranillo és Grenache (Garnacha) cuvée. Autentikusan spanyol párosítás, ami kihalófélben van a (Magyarországra kerülő) budget borok körében.

Tehát, Gran Reserva. Gran Reserva akkor lehet egy bor, ha összesen öt évet érlelték, ebből minimum kettőt hordóban. A hordós érlelés eredményeképp természetesen tölgyes és füstös ízek megjelenését várhatjuk a savak és a gyümölcsösség visszahúzódása mellett. Erre kéne még rákontráznia annak, hogy borunk már (a palackon lévő évjárat megjelölés alapján) tíz éves: ha más nem, a palackos érés is tovább tompítaná a savakat.

Ami számomra nagyon furcsa volt, egyrészről színében a téglás árnyalatok teljes hiánya, másrészről a markáns savak és az, hogy szinte kidurran a gyümölcsösségtől. Egy tíz éves bor, ami ebből két évet töltött hordóban szimplán nem így néz ki és nem ilyen az íze. Hogy lehet ez? A kérdést inkább nyitva hagynám.

Az egyetlen meggyőző pozitívum az volt, hogy szellőzéssel először elkezdett szépen megnyílni a bor. Sajnos utána gyorsan szétesett. Van ez így. Mentségére legyen mondva, hogy fűszeres és karakteres ízvilága miatt helytálló, amit a hátsó címkén olvashatunk: „tökéletes sültekhez, vadhúshoz és sajthoz”. Habár, gondolom aki vadhúst fogyaszt igényesebb bort választ mellé. Ettől függetlenül grillezésre ideális lenne az étel mellé vagy akár bele is, ha nem lenne épp tél ősz és takarodó nyolckor.

Bor és művészet

Először egy jó hosszú anekdota. Szóval, említettem a puskaporral felütött piát. Tudni kell, hogy ez egy kalóz, Blackbeard (Fekete Szakáll) védjegye volt. Puskaporos rumot ivott támadás előtt. Hogy ennek mennyi valóságalapja van, jó kérdés (a puskapor összetevői kén, faszén és kálium-nitrát: elvileg kis mennyiségtől nem halnál egyből szörnyet, de erre azért nem vennék mérget… illetve puskaport), viszont az egyértelmű, hogy a kincsvadászat mellett a hatásvadászathoz nagyon jól értett! Koromfekete szakállát befonta, kalapján égő kanócokat hordott és több pisztolyt is szíjazott mellkasára. A korabeli írások úgy fogalmaznak, hogy olyan félelmetes volt, mintha a pokolból jött volna. Ha hozzávesszük, hogy saját, egyedi mintájú kalóz zászlaja volt, kijelenthetjük: lényegében egy brandet épített maga köré.

Szóval, borunk fanyarsága, fűszeressége, de főleg a roppant karakteres füstössége és magas kéntartalma miatt szerintem simán mondhatjuk, hogy puskaporos beütése van. Emellett kifejezetten szikár. Ezért legyen egy ábrázolás Fekete Szakállról! Jean Leon Gerome Ferris The Capture of the Pirate Blackbeard című alkotása!

Jean Leon Gerome Ferris The Capture of the Pirate Blackbeard című alkotása a Wikipédián
attribution: Jean Leon Gerome Ferris, Public domain, via Wikimedia Commons
Jean Leon Gerome Ferris The Capture of the Pirate Blackbeard című alkotása a Wikipédián

Verdikt

Megéri az árát? Nos, ildÁék most egy híján 1900ft-ot kérnek érte. Bevallom nagy bajban vagyok. Egyrészről a Gran Reserváról szóló bekezdésben leírtak számomra hatalmas negatívumot jelentenek, másrészről az ilyen karakteres, füstös és fanyar ízvilágú mediterrán borokat sokan szeretik. Ezzel az árral pont azon a határvonalon van, ahol már kifejezetten jó borokat is találhatunk, főleg ha rászánunk még 2-300 forintot. Ha mindezekhez hozzávesszük azt, hogy először mindenféleképpen szellőztetnünk kell a bort, hogy ízvilága kinyíljon, viszont utána roppant gyorsan szétesik… csak akkor vennék belőle legközelebb, ha van valaki a társaságban, aki szeretne stopperrel ott ülni a dekantáló mellett, hogy számon tartsa mikor ihatunk.