kóstoltam: 2020. március
A palack rövid története nem túl érdekes (akciós az ildÁban), helyette egy bevezető (ha csak az elemzésre vagy kíváncsi, görgess lejjebb, amíg a bor nevét, Ikon Shiraz 2018 Dióstető látod ismét). A borítóképpel kapcsolatban: Ismeretlen fotós képe, „A girl with a tuba” néven találtam és 1923-ban készülhetett.
Bevezető: A borászok védelmében
Pár napja felmerült a Facebook csoportban az egyik szekszárdi bortermelőről, hogy mióta felkapottá váltak a borai és a tömegtermelés felé fordult, már közel sem olyan minőséget produkál (alsó és közép árkategóriában). Nekem is van hasonló tapasztalatom több pincészettel is, illetve… Árnyaljuk kicsit a képet!
Egy-egy pincészet csúcsbora azért drága, mert csak a legjobb dűlők termését használják fel hozzá és csak jó vagy kimagasló évjáratban készítenek belőle. Persze vannak egyéb, néha vicces tényezők is, például az egyik pincészetnél egyszer próbálkoztak egy olyan vörös superior cuvée-vel, ami hordót nem látott: az anaerob körülmények érdekében acéltartályban forrt ki (gyümölcsösebb, zamatosabb, úgymond „élőbb” ízvilágot eredményezve). Habár különlegesség, gyaníthatóan azért árazták be a többi superior boruk árának többszörösére, mert aki annyit kifizet érte, biztos nem mondja már, hogy rossz (de gyaníthatóan nem is annyira jó, hiszen akkor csináltak volna a legközelebbi kimagasló évjáratban is). Egyszerű pszichológia, ha érdekel, olvass utána a Chateau Beychevelle Grand vin 1988 Saint-Julien-ről szóló bejegyzésemben!
Visszakanyarodva az eredeti szálunkra, a kimagasló minőséghez kimagasló feltételek kellenek és ez szűkösséget eredményez. Magyarul, ha akarnának sem tudnának többet csinálni belőle. A közép árkategóriás borok egyfajta optimum gyüjtőtermékként vannak jelen, sok tényezővel és nagy játéktérrel: jó dűlőről rossz évjárattal, közepes dűlőről jó évjárattal, vagy szimplán a legjobb gyümölcs préselésének legvégén kinyert nedű kerül a palackba.
Na, de mi a helyzet a legalsó árkategóriával? A Réserve Mouton Cadet Médoc Baron Philippe de Rothschild 2011-es elemzésemben említettem, hogy Rothschild korszakalkotó marketinget épített bora köré és egy idő után olyan nagy lett a kereslet, hogy szüretelt szőlőt vett a környék termelőitől, hogy azt saját neve alatt árusítsa. Amúgy így született a Réserve Mouton Cadet. Fontos persze kiemelni, hogy az Ő esetében a legalsó árkategória magyar viszonylatban bőven középmezőny, sőt!
Manapság minden bizonnyal hatalmas nyomás lehet a pincészeteken, amikor a diszkontláncok bombázzák őket: A saját nevük alatt áruljanak igencsak jóárasított borokat. Veszélyes terep ez. Magas termelési mennyiségekkel dolgozni, alacsonyra lenyomni az árat és közben azon aggódni, hogy az elkerülhetetlenül romló minőség mennyire fogja hazavágni a borászat nehéz munkával kialakított imidzsét. Amennyiben nemet mondanak, lesz más, aki bevállalja helyettük. Az átlag fogyasztók döntő többsége nem borkereskedésekben, hanem diszkontláncokban veszi meg a hétvégi borát, ezért kiemelkedően fontos, hogy jelen legyenek ezen a piacon is, hiszen a költekezősebb időszakokban (mint a karácsony) aranyat ér (akár szó szerint), hogy mennyire ismeri az átlagfogyasztó is a pincészetük nevét.
Mindezeket összevetve tehát összetett és nehéz döntés a tömegtermelés. Többször említettem már (például a Bock Cultus Cuvée 2018 elemzésemben), hogy ha megalapozott véleményt akarunk egy pincészetről alkotni, ne a legalsó árkategóriás boraikat kóstoljuk csak. Miért írtam le most mindezt? Kitalálod? Nézzük a bort!
Ikon Shiraz 2018 Dióstető
Külcsín: Az üveget parafadugó zárta, az elülső címke az Ikon pincészet alsó-középkategóriás borainál megszokott stílust képviseli. A hátsó címke csak a leglényegesebb információkat tartalmazza: Balatonboglár és 13%-os alkoholtartalom.
Pohárba töltve a nedű közepes rubin színben tündököl, de jóval fakóbb, mint amit egy Shiraztól várnánk. A könnyek roppant teltek, színezettek és közepes tempóban igyekeznek lefelé a pohár falán. Illatában a fanyar dohányosság és gyógynövényesség dominál borsos fűszerességgel és eukaliptuszra emlékeztető beütéssel.
Ízvilágában a karakteres tanninnal kezdeném mindenféleképpen, elsősorban egy fekete teás, gyógynövényes, dohányos beütéssel. Savai is karakteresek, citrusosak, ezen vetületen említhetünk narancsot és grapefruit magot. Majd kicsattan a gyümölcsöktől, elsősorban málnát, epret és meggyet emelnék ki, de piros bogyósból sok mindent elbírna még a leírás. A bor fűszeressége felettébb érdekes. Bontáskor az eukaliptuszt hangsúlyoztam volna leginkább, hosszabb szellőzéssel ez átcsúszott egyfajta borsmentába.
Negatívumként pár apró, de fontos dolgot mindenféleképpen kiemelnék. Az első egy édeskés ízérzet a háttérben, de nem a beérett gyümölcs zamata. Bontáskor kevés vaníliás beütést jegyzeteltem még magamnak, de szellőzéssel megjelent egyfajta eperjoghurtos íz is. Nem mondanám kifejezetten őszintének a bort. Az őszinte az én szókreálmányom, olvasd el a Balatoncsicsói Merlot elemzésemet, ha kíváncsi vagy, mire használom!
Verdikt: Megéri az árát? Az ildÁban most egy híján 1800ft-ot kérnek érte. A véleményem előtt egy fontos információ: az Ikon az egyik kedvenc pincészetem, sok borukról találsz az oldalamon elemzést. Talán pont ezért voltam roppant csalódott, amikor jelen borukat kóstoltam. Bánatos szívvel, de azt kell mondanom, nem vennék belőle többet. Ha még kapható (az ildÁban) választhatod helyette az Ikon Merlot – Shiraz 2015 – Dióstetőt vagy a Didliben az Ikon Áfium 2016-ot. Biztos vagyok benne, hogy azokban nem fogsz csalódni.