Kóstoltam: 2020. február
Bevezetőül elég annyi, hogy ezen a héten akciós a Didliben továbbá, hogy nem voltam túl bizakodó jelen borunkkal. Ebben az árkategóriában még csak Olaszországban sikerült jó olasz bort inni. Hiába, a legjobb ár-érték arányú boraikat a digók megisszák otthon.
Negroamaro
A front címkén szereplő első szó a borszőlő neve. Na, kitalálod, mit jelent benne a „negro”? Igen, fekete. Roppant magas tannintartalommal rendelkező borokat ad (egy analógia: ha espresso lenne, az a fajta lenne, amiben megáll a kanál), gyümölcsösség terén pedig szigorúan csak fekete héjúakat említhetünk, de azokból bőven. A borszőlő neve második feléről már vitatkoznak az okosok, én amellett a vélemény mellett tenném le a voksomat, hogy az olasz „amaro”, azaz keserű szó szerepel itt. Miért gondolom így? Kóstolj bele a borba és megtudod! Egyébként a borszőlő elég szárazságtűrő és a szőlőszemek vastag héjúak.
Salento
A front címke második szava a nedű származási helyére utal. Mellesleg megjegyezném, hogy tájborról van szó. Salento az olasz csizma sarka, tehát mondhatjuk, hogy félsziget a félszigeten. A félsziget félszigete negyedsziget? Na, nézzük inkább a bort!
Negroamaro Salento I.G.P. 2018
Külcsín: Természetesen plasztikdugó zárta az üveget, nem csak költséghatékony, de praktikus is: nem fog soha kiszáradni. Az elülső címke elég érdekes a kék alapon arany mintákkal. Nekem a két oldalt sorakozó négyzetekről a tipikus régi olasz csempék jutnak az eszembe, amiket manapság a vintage őrület miatt ismét elővettek és teljesen véletlenszerű módon pakolgatnak egymás mellé. Nagyon egyedi hangulatúak.
A hátsó címke kiabálja, hogy Didlis saját termékről van szó. Kiderül róla, hogy Negroamaro borszőlő nedűje, Salento, mint eredetmegjelölés és egy rövid leírást is találunk, ami habár kicsit általános, egészen pontos. Megtudhatjuk továbbá a 13%-os alkoholtartalmat.
Pohárba töltve a nedű már-már feketébe hajló sötétvörös színben pompázik. A könnyek színezettek, teltek és extra lassú tempóban csordogálnak a pohár falán. A nedű olajos érzetet kelt. Illatában meglepően telt, fűszeres, dohányosan fanyar, sőt van még egy nagyon egyedi illatos-fás beütése is, nagyon érdekes!
A kortyban természetesen a tanninnal kell kezdenünk. Markáns fekete teát említenék először, de mellette mondhatunk dohányt is bőven, sőt füstösséget is, habár szinte biztosra vehetjük a hordós érlelés hiányát. A fekete csokoládét abból az egy okból nem említem, mert nem elég telt és zamatos hozzá a nedű. Viszont a fekete teát leírom még egyszer, ha egy dolgot jegyeznél csak meg, ez legyen az.
Savai kifejezetten élénkek, nagyon jól egyensúlyozzák a markáns tannint. A szokásos citrusos ízeket említhetjük, de mellettük mindenféleképpen kiemelném még a hibiszkuszt. Gyümölcs vonalon soványka fekete ribizlit és fekete meggyet mondanék. Soványkák, mert a beérett gyümölcs zamata nem érződik átütően. Fűszeresség terén valamennyi fekete borsot említenék, alkoholtartalmáról pedig azt, hogy az átlagos 13%-hoz képest sokkal tüzesebben érezteti jelenlétét a bor ízvilágában.
Verdikt: Megéri az árát? Most egy híján 900ft-ot kérnek tőle Didliék. Megdöbbentő ár egy olasz borért (tájbor ide vagy oda) és amint feljebb már említettem, nem reméltem túl sok jót. A döbbenetesen alacsony ára mellett pozitívum, hogy kifejezetten karakteres. Abszolút férfias bor, egy kis teltség és testesség még hiányzik belőle ahhoz, hogy valóban kiegyensúlyozott legyen. Itt emelném ki, hogy ne higgy a hátsó címkének és Didliék újságának (ahol amúgy csak lefordították a hátsó címkét megtoldva pici wikipédiával): a testestől azért távol van, inkább amolyan teltkarcsú. Mindezektől függetlenül véleményem szerint megéri az árát és ez csak részben köszönhető annak, hogy már a dirt cheap kategóriába tartozik; karakteres és temperamentumos. Nem utolsósorban szellőzéssel nem esett szét!
